Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1984 (Kecskemét, 1985)
Bodor Géza: Szőlő- és gyümölcstermelés Kiskunmajsán
- 56 A szüret időpontját a tanács határozta meg. A szüret ünnepnek számított . Kisebb egy-két vékás szőlőkben a család oldotta meg, de gyakran összeállt 2-3 család is és segítettek egymásnak. Az volt a cél, hogy egy nap könnyen le tudjanak szüretelni. Ilyenkor közösen vágtak egy bürgét és meg volt a szinte kötelező birkapörkölt mindegyikük szüretjén. Ekkor már gyakran volt újbor a korábban leszüretelt Oportóból, amelyet kifejezetten azért termelték, hogy legyen szüreti bor. A munka szórakozás jellegű volt, bőséges ital, étel és tréfálkozás mellett. Gyakran szólt a nóta még hazafelé menet is. Nagyobb helyeken napszámosokkal szüneteltettek. Ké ssel szedték a szőlőt kosarakba, többnyire nők. Nagyobb kosarakba öntözték a szőlőfejeket, amelyeket a férfiak hordtak ki a szőlőből, a kocsihoz. Puttony csak nagyobb helyeken volt használatos. A leszedett szőlőt kocsira rakott kádakban vitték be a házhoz, ahol elmunkálták, vagy egyenesen a kereskedőhöz vitték eladni. Az elmunkálás, vagyis az elszűrés régen a csórniszólássál, azaz a szőlő összezúzásával, vagy darálással kezdődött. Ezt követően ritkaszövésű zsákokban taposták ún. taposókádakban, melyekben a fenék fölött vasrács volt. A lecsurgó must ricaszárból (napraforgószárból) készült csapon keresztül folyt a kármentőbe. A kármentőből merigették a hordókba vödrökkel a mustot a lévőkén (bortölcséren) keresztül. Általános volt a prések, azaz a sutúk kölcsönzése, mivel ez nem volt mindenkinek. A kölcsönzési díj a kipréselt must egy- harmada volt. A törkölyt azonnal kipréselték, nem hagyták rajta a lét, a Kadarnál sem, így igazi vörös boruk nemigen volt századunk első felében. Egyesek próbálkoztak vörösbor készítéssel, de ez elszigetelt maradt. Van adatom arról is, hogy bodzával festették meg a bort, de ez sem volt általános. A kisebb termelők nem rendezkedtek, be bor tárolásra, leginkább mustul adták el. Kisebb mennyiséget tartottak meg csupán saját fogyasztásra. A bor helye általában a kamrában volt, esetleg süllyesztett kamrában, mert pince kevés volt. Nagyobb gazdák betárolták a bort és megvárták míg tavasszal magasabb áron tudták ér'tékesí teni . A bor és must felvásái'lásával általában zsidó kereskedők foglalkoztak, akik rendelkeztek megfelelő hordómennyiséggel és pincével. A saját használatra meghagyott bort régen nem áslógozták (kéne zt ék) , nem fejtették le, hanem a söprűről fogyasztották csapon, vagy tökön (lopótökön) keresztül. Mikor kifogyott a hordó, kivették belőle a söprűt, kimosták, végül egy vödör borral kiöblítették, ledugták és így maradt újratöltésig. Ekkor újra kimosták és dagasztották. A söprűt gyakran kifőzették pálinkának . Gyümölcstermelés A gyümölcstermelés helyzete a századfordulót követően hasonló volt a Duna-Tisza közi homokvidék termeléséhez. Az elavult technológia (permetezés hiánya, a gondozás elégtelensége) jellemezte. Zömükben az ekkortájt másutt is honos fajták, illetve nem nemesített, magról, vagy sárjhajtásról szaporított gyümölcsfák voltak az általánosak. Az árutermelés csak a helyi piacra korlátozódott. Főleg szilvát és meggyet termeltek. Változást a 30-as évek második fele hozott, amikor a Győrfi-fé- le telepítés nyomán elterjedtek az újabb téli alma fajták (pl. Jonathán) és egy intenzívebb művelési technika (pl. rendszeres
