Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1984 (Kecskemét, 1985)
Kulcsár Valéria: Szarmata telepkutatási problémák
22 tesebben kitérek. A Duna-Tisza köze mint földrajzi egység éppen az említett problémás időszakokban, az 1-2. században és a késő szarmata ill. hunkorban (^+-5 . század) válik jelentőssé. Ez a szarmaták első Kárpát-medencei megtelepedés! területe (a Tiszántúlra csak a 2. század folyamán terjesztik ki fennhatóságukat), majd a hunok által kiváltott népvándorlás következtében ide, nagyjából megyénk területére szorulnak vissza. így - bár további sorsukról a források mélyen hallgatnak és gyakorlatilag semmit sem tudunk róla - a szarmata települések továbbélése erre a tájegységre lenne lokalizálható. Rendszeres telepfeltárásokkal talán közelebb juthatunk majd e kérdés megoldásához. Ami a kutatás gyakorlati, esetünkben az ásatási részét ille ti, egyelőre nem könyvelhetünk el túlságosan gazdag eredményeket, amelyek bármiféle szintézist lehetővé tennének. Tudományos igénnyel először századunk 30-as éveiben indultak meg az Alföldön szarmata telepfeltárások, amelyek nyomán több kisebb teleprészlet került napvilágra./3/ Ismereteink e tárgyban azóta lényegesen gyarapodtak, de - sajnos - főképp mennyiségi és nem minőségi szempontból. A főleg az utóbbi 15- -20 évben előkerült telepanyag túlnyomó része leletmentésekből, szondaásatásokból, illetve olyan feltárásokból származik, amelyek elsődleges célja más régészeti korszakok kutatása volt így még mindig csak azt mondhatjuk, hogy pillanatnyilag egyetlen teljesen feltárt szarmata teleppel sem rendelkezünk. Áttekintve az eddig megjelent szarmata telep publikációkat, illetve ásatási jelentéseket az alábbi következtetések adódnak : Valamennyi eddig ismert szarmata telep közös településföldrajzi tényezője, hogy vízparti kiemelkedő dombháton található. A feltárt településrészek legszembeötlőbb vonása a nagyszámú és változatos formájú gödrök megléte. Funkciójukról vajmi keveset tudunk, a kutatásban felmerült, hogy ezek elsősorban a- gyagnyerésre szolgáltak, majd mint tárolóvermeket hasznosították őket, s végül szemetesgödörként töltődtek fel. A kérdés tisztázása érdekében a kutatás kísérletezett a gödrök formai alapon történő tipológizálásával is./4/ Véleményem szerint a- zonban ez a módszer nem célravezető, mivel a tapasztalat azt »"itatja, hogy a gödrük illetve vermek formája az eseteknek csak egy töredék részében hozható összefüggésbe funkciójukkal. Inkább segíthet a megoldásban a gödrök betöltődésének-rétegző- désének megfigyelése, hiszen ezen az alapon meg lehet különböztetni azokat a - valóban szemetesgödörként funkcionáló - objektumokat, amelyek „bemosódtak" a csapadéktól, rétegesen betöltődtek. S megkülönböztethetjük a betemetett és így aligha szemetesgödröket. Feltűnő az eddig ismert teleprészeken a lakó- és gazdasági épületek elenyésző száma a gödrök mennyiségéhez viszonyítva. A kevés házhoz tartozó több tucatnyi gödör alapján gondolhatunk olyan lehetőségre is, hogy a tárolásra vagy más célra szolgáló vermeket viszonylag gyakran meg kellett újítani, s ez magyarázná a gödrök nagy mennyiségét, hiszen ez esetben nem egyidejűleg funkcionáltak. Néhány - az irodalomból ismert - teleprész összehasonlítása talán arra enged következtetni, hogy az adott szarmata települések szerkezetét megosztottság jellemzi: a tárolást és a lakás céljait szolgáló objektumok területileg elkülönülnek, (ilyen pl. a Tiszaug-kisrétparti lelőhely, /5/ ahol a lakóépületek koncentráltan jelentkeztek viszonylag kisszámú gödör társaságában, és ellentétje, a Bihar- keresztes, Ártánd-kisfarkasdombi telep/6/, ahol szinte kizáró-
