Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)
A Duna-Tisza köze mint alakuló emberi táj - Táji adottságok
hatalmas buckások között, hol épít és ront. Kicsinyben számum szél ez és csak az az érdeme, hogy amely talaj szerkezeteket a Tisza hegyvidékéből lehord és ártéren eltérít, a jászeső elhordja hozzánk és kövéríti vele homokunkat.” (Réthy A., 1970. 370. - Bagi L„ 1896. 27.) A Duna és a Tisza mente és a nagyobbrészt homokkal borított Duna- Tisza közi táj között nincs éles átmenet. A vízszabályozások előtt mindkét folyónak hatalmas ártere volt, s az áradások a folyókból kiinduló ereken át széles sávban elborították a homoki részeket is, körülöleltek településeket, majd visszavonulva pangó vizeket hagytak maguk után. Ezek pedig nádas, sásas, kákás tavakká válva, illetve egy részük kiszáradva a nyár második felében már sziksós mélyedésekké, úgynevezett lacákká alakultak. A mai térképet nézve szinte érthetetlennek tűnik, hogy Szabadszállás belterülete miként válhatott olyan szigetté, hogy csak csónakon, hajón lehetett megközelíteni. Különösen emlékezetesek voltak az 1775-1776., illetve az 1838. évi áradások. Az előbbit így örökítette meg a korabeli jegyzőkönyv: „Templomunkban, égő lámpással együtt, a’ minden éjjelre és nappalra rendeltetett Vigyázok: Kiknek is leg első haszna ez vala: Hogy következett éjszakán, az az ad 20 mensis currentis virradóan, éjfél után edgy óra tájban, azok vették észre, és az aluvó népet Harangjainkk megszűnése nélkül való fére verésekkel verték fel, álmukbul, azon rettenetes, és élő embereinknekk emlékezet felyül mulo árvíznek iszonyú tódulására, melly a’ Dunábul Dömsödi Helységen fellyül lévő Agyagos nevezetű Töltésnek el szaggatásával arumpálván, Kun Szent Miklóson körösztül jővén, a’ Mi Terrénumunkon, a’ Sz. Miklósi út, és Csintava között akkor volt őszi vetéseinket majd mindenütt székiben el borította, erős Töltéseinket, Hidjainkat, amellyek Csintava Csárda felé hosszan nyúlva készíttettek, el szaggatta és rontotta, következés képpen sok és sirhatatlan károkat okozott; sőt hanemha az említett Vigyázok Lárma ütésekkel a’ népet fel nem ébresztették volna, a’ mint a’ Ménes akol, és ott lévő kertek között bonyuló érforma Laposon magát erősen insinuálta, egész Helységünket is, mindenépületeinkk öszve romlásokkal elboritatta volna; de a’ ki tódult nép, Szabó Ádám Kétye előtt körösztül szekerekkel és Kocsikkal hordott töltétst vetvén, ott a’ vizet meg akadályoztatta. Minek utánna az egész Lapos Rétet székiben rettenetesen elborította, utollyára ismét a’ közel lévő szőlők között benyúló éren magát isntruálván, hanemha serény vigyázás és szorgalmatos munka által, a’ Helység alsó részén kívül lévő Kertek végin a’ fülöpszállási utón körösztül szekerekkel és kocsikkal hordott töltést vetvén, ott a’ vizet meg akadályozta volna, csak ugyan a’ Helységnek romlása el nem kerülhetett volna. Ezen árvízzel Helységünk 22
