Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)
Szemelvény Sztrinkó István tudományos munkásságából - A három város népművészete
hogy több motívum a korabeli takácsmintakönyvekből kerülhetett át a kékfestők mintái közé.45 A kecskeméti kékfestő, Peskó Rezső mintakönyve közel 250 db mintájával jól mutatja, hogy egy-egy mester a legváltozatosabb vásárlói kívánságokat is ki tudta elégíteni. Az 1877-ben műhelyt alapító Peskő Rudolf vándorkönyve szerint szinte az egész országot bejárta, ezért mintakincse is megfelel az országos átlagnak, önálló, új formákat szinte alig találunk közöttük. A kékfestőből készült ruházat elsősorban a hétköznapokra szolgált, esetleg a félünneplős piaci, kimenőruhák készültek ilyen anyagokból. Néhány nyomódúc mintája arra utal - evőeszközök, csésze, kancsó hogy esetenként térítőkét, szalvétákat is gyártottak a kékfestők. Takácsmestereink voltak a textilfélék helybeli előállításának egyedüli mesterei. Céheik a XVIII. században jöttek létre. Az asszonyok takácsokkal szövették meg a törölközőket, az abroszokat, az ágybéli ruhát, maguk csak a fonalat adták hozzá. A legtöbb szőttesen egyszerű piros vagy kék csíkozással találkozunk, ez volt a díszítés leggyakoribb formája. A gondosabb munkát kívánó, bonyolultabb mintákat a takácsmintakönyvek őrizték meg, melyek közül különösen két XIX. század eleji nagykőrösi érdemel figyelmet. Bonyolult, geometrikus mintákkal éppúgy találkozunk bennük, mint jó arányú, finom rajzú virágtövekből és madarakból álló kompozíciókkal. A hosszú farkú, stilizált pávát ábrázoló, szembeforduló madárpár igen kedvelt díszítmény volt, hasonlóan az ország más területeihez. E hasonlóságot a takácsszőttes anyagából és technikájából adódó meghatározottságon túl magyarázza a mesterlegények vándorlása és az új, divatos minták megszerzésére való törekvés. Érdekes példa erre Katona József is, ki „.. .míg tanuló volt, az iskolai szünetek idején atyja műhelyében majd folyvást dolgozott; tanulása végett szükséges költségekre nézve szüléit e részben is valameny- nyire kímélendő, ön ágyi ruháit mind maga szőtte, a fehér vászonszöveteken Pesten látott szép formákat itthon rajzolatba és bordába szerkeszté”.46 A Háromváros nem tartozott a jelentősebb fazekasközpontok közé, bár tudjuk, hogy fazekasok itt is dolgoztak. Céhük nem volt, tehát számuk sem lehetett nagy, s így városaink a cserépedények nagy részét máshonnan szerezték be. A helybeli mesterek elsősorban a szemes kályhák kályhaszemeit készítették, melyeket Kecskeméten még az 1800-as évek elején is használtak. 45 DOMONKOS 1981. 64. 46 OROSZ 1974. 10. 211
