Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)
Szemelvény Sztrinkó István tudományos munkásságából - A három város népművészete
kában óvta azt, az ünnepi viseletben pedig gazdagon díszítették csipkével, hímzéssel. A mente éppúgy része volt a nők ruhatárának, mint a férfiakénak, legfeljebb színükben és anyaguk finomságában különböztek. A férfi- és női menték szabásában sem lehetett sok különbség, hiszen gyakori volt, hogy különnemüek örökölték egymástól. A női fejrevalók között igen gyakran emlegetnek förevaló kendőt, patyolatot, s a XVIII. század végéig általános volt a párta viselete is. A gyöngyökkel, bársonyszalagokkal díszített pártákat általánosan gyöngyös végű, nemegyszer ezüstből való tűkkel tűzték fel. Az asszonyok fekete csipkéből készült főkötőt hordtak, ami méreténél és anyagánál fogva lehetett igen drága is, mint a 80-100 forintba kerülő „kecskeméti tarajos főkötő”, amelyik az 1840-es években kezdett kimenni a divatból.41 A XVII-XVIII. századi ünnepi női viseletnek elengedhetetlen eleme volt a piros csizma, amit a XIX. századra a cipellő váltott fel. A XVIII. századi ünnepi viselet értékes ábrázolása maradt meg a kecskeméti református egyház anyakönyvében. A színes kép latin nyelvű aláírása szerint Herczeg Péter György készítette 1781-ben. A pap áldását fogadó, gondosan megfestett mátkapár alakjain a korabeli viselet jellegzetes darabjait látjuk. A menyasszony díszített ujjú ingvállára zsinórozott pruszlikot vett fel, a bokáig érő zöld szoknyát fehér csipkekötény takarja. Fején pártát, kezén kék csipkekesztyűt visel, az ingváll gallérját pedig rendkívül finom aranyozott csipke, a fodor alkotja. Kezében fehér keszkenőt tart, lábbelije piros, magas sarkú cipellő. A vőlegény kék színű textillel bélelt, ezüstgombos mentében, szorosra gombolt dolmányban, zsinóros fekete nadrágban jelenik meg előttünk. Fekete csizma és széles, aranyszálakkal kivarrott öv egészíti ki viseletét. Ez az ábrázolás, mely két másikkal, a keresztelővel és a halállal együtt hármas egységben jeleníti meg az emberi élet legnagyobb fordulópontjait, egyben hiteles emlékét is jelenti a XVIII. századi mezővárosi ünnepi viseletnek. Az 1800-as évek közepére alaposan megváltozott a női viselet, s egyik leglegényesebb jellemzőjévé a fényűzés vált. A gyári, mintás selyemkendők, a drága csipkék fontos részei az új divatnak, „...úgy mint arany csipkés réklik, selyemkendők s kötények, selyemszoknyák; a kartonfélék csak a hétköznapokat illetik. ... Az alsóbb osztálybelieknél virító színű kendőkkel takart fő; a hajadonok pedig valósággal hajadon fővel járván, hajókat 3 s 4 41 PAPP 1930.41. 209
