Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)

Sztrinkó István - Életpálya

legyen. És itt most nem a fizikai ottlét, a zökkenőmentes ellátás, a szállás és étkezés előkészítéséről, hanem a szakmai előkészítettségről beszélek. Az egész terepet előre bejárta (hatalmas tanyavilágról van szó), és mindenkinek a témájához tanácsokat, segítőket, adatközlőket tudott ajánlani. A községházán megkaphattuk a szükséges térképeket, iratokat, fogadtak az egyháznál, különböző hivatalos szerveknél, intézményeknél (Iparos Kör, termelőszövetkezet, iskola, művelődési ház), lappangó dolgozatok, községtörténetek, régi gyűjtések kerültek elő, megtudhattuk, hogy milyen fontosabb korábbi irodalom vonatkozik a településre, milyen irodalmi müveket érdemes elolvasni, többnyire kismesterektől a tájra, népére, történetére vonatkozóan. Biztosítva volt az is, ha valaki később, nem a tábor ideje alatt vissza akart menni gyűjteni, adatokat pontosítani, fotózni.

Külön meg kell emlékeznünk arról, hogy a kutatandó terület körülhatárolásának volt még egy külső övezete is. Már Kecskemétre kerülése előtt, egyetemi hallgatóként részese volt annak a Tiszazug-kutatásnak, amely Szolnok megyében folyt. Tehát tapasztalatból ismerte leendő kutatási területének keleti határát. Ugyanígy bekapcsolódott Novák László nagykőrösi, majd a Háromvárost feltáró munkájába, mely később az Alföld-kutatási programba torkollott. Résztvevője a Bárth János által szervezett Kecel- kutatásnak is, azaz a megyében folyó kutatásokat délnyugati irányban is zárni tudta, s személyes tapasztalatokat szerzett, barátokat, munkatársakat talált a közvetlen szomszédságban is.

Ha publikációinak jegyzékét olvassuk, s figyelemmel vagyunk arra, hogy hány kötetet, kéziratot gondozott, hány dolgozatról, kevéssé méltatott szerző munkáiról fútta le a port, adta kézbe újra, használta fel apró adatait, pontos leírásait, el kell csodálkoznunk. Ez csak annak természetes, aki közelebbről ismerte, aki hallotta beszélni az elődökről, az előttünk járók munkáinak értékéről, s ismerte a régi könyvek iránti érdeklődését, szenvedélyes antikvárium-bűvárlásait. Tudta azt - bár nem hangoztatta -, hogy a világ nem velünk kezdődik; úgy vélte, hogy mi csak folytatjuk azt, amit mások elkezdtek, s nem árt néha-néha visszakanyarodni hozzájuk. Kötelességünk előásni, értelmezni, felhasználni, ami értéket létrehoztak. Nagyon fontosak a levéltárban őrzött iratok, források, ám néprajzi szempontból legalább annyira lényegesek a régi elbeszélő források, a kutató elődök, a szépírók munkái is. Sőt ezek sokszor beszédesebbek, többet mondanak, mint az ügymenetben keletkezett iratok, statisztikák, csak érteni kell őket, s szükséges megfelelő forráskritikát alkalmazva hitelesíteni. Kutatásainak megalapozásához a régi irodalom, a régi szakmunkák üzeneteinek, anya189