Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)
Sztrinkó István - Életpálya
gának megfejtését, feltárását elengedhetetlennek tartotta. Eredeti célja a sokoldalú anyaggyűjtés volt, s hogy ez egyes müvek újra való kiadásához, egy-egy szerző munkáinak, válogatott tanulmányainak megjelentetéséhez vezetett, az külön szerencse volt, s arról tanúskodik, hogy megértő és ezt a véleményt méltányoló és az ügyet felkaroló közegbe, társaságba került. Maga is vadászott antikváriumokban régi, a megyére vagy témájára vonatkozó kiadványokra, s hajdani gimnáziumi évkönyvekben, újságokban, folyóiratokban elszórt cikkekben talált használható forrást, korai leírást. De felfigyelt a helytörténeti kutatók kézirataira is, s ösztönözte őket közölhető formába való öntésre, átdolgozásra, egy majdani kiadványt látva bennük. Ez sokszor konfliktusokat is okozott, amit nehezen lehetett elsimítani. Tanúi lehettünk Szabadszálláson, Kiskunmajsán, Dunavecsén ilyen beszélgetéseknek. Kubinyi Ferenc - Vahot Imre, Janó Ákos, Szabó Kálmán, Szappanos Jolán müvei így láthattak napvilágot. Sokat foglalkozott Bellosics Bálinttal, akinek levelezéséből is publikált, s készült összegyűjtött munkáinak újra kiadására. Madarassy László pásztorkodásról szóló cikkeinek gyűjteményéről recenziót írt, de közreműködött kiadásában is. Szándékában állt a Cotthman-jelentés közreadása, amely a XVIII. századi Bácska történetéhez és néprajzához szolgáltat felbecsülhetetlen értékű adatokat. Külön sorozatot is indított az efféle munkák publikálására.(A kecskeméti Katona József Múzeum közleményei) De XIX. századi újságcikkek apró közléseit, a helyi Sztrinkó István a Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében konferencián. Kecskemét, 1990. (ltsz.: 91927) 190