Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)

Az építkezés képes lexikona - Többosztatú, felmenő falú építmények

Vályogfal

A földépítkezés legfejlettebb formája, napjainkban is használatos építőanyag. A vályogvetés külön foglalkozás volt. Legutóbb ugyan csak a cigányok gyakorolták, korábban azonban vályogvetö munkások egész sora állt rendelkezésre. Rendszerint napszámba vagy darabra dolgoztak. Nem akadt olyan falusi, tanyasi ház, ahol vályogvető forma ne lett volna. Sokan családi munkával maguk vetették ki az építkezéshez szükséges vályogot. A vályogvetéshez csak agyagos föld volt alkalmas. Az agyag vegyítéséhez a kiásott agyagot polyvával és vízzel alaposan összedolgozták, kapával átvágták, s erős, kemény sarat csináltak. A vályogvetés eszköze a vályogvető forma, mely általában 6 * 15 x 30 cm-es fenék nélküli deszkakeret. Régi, XIX. századi bontott házaknál ennél nagyobb méretüeket is találunk. A sarat a formába tömik bele, majd alul-felül elhúzzák, s kiborítják a formából. Előre elsimított helyen levegősen tárolják, s lassan kiszárítják. A vályogfal kötéséhez híg sarat használnak.

Tanyai lakóház. Kunadacs, 1970.

142