Bereznai Zsuzsanna: A népi táplálkozás hagyományai Székelyszentkirályon - Libelli Transsilvanici 11. (Kecskemét, 2015)
Közkedvelt, régi és új keletű székelyszentkirályi receptek
néven is említett disznótoros gombócleves savanyítása a savanyított káposzta levével történt - ezt az ételt szinte minden háznál megegyező ízlés szerint főzték, egyesek még reszelt tormát is adtak hozzá, hogy erősítse a levest. A zsíros sültekhez pedig általában savanyúságot fogyasztottak. A disznótoros vacsorán azért volt az első fogás a sült hús, és csak a második fogás a leves, mert a nehéz sültek után következő, káposztalével ízesített savanykás leves jobban esett a gyomornak. A salátapityókába, a főtt burgonyából készült salátához nem sajnálták a cukrot, ám fontos volt, hogy savankás ízű legyen. Az egyes ételeknek nemcsak ízük és állaguk alapján kellett megfelelniük a közösség ízlésének, hanem a látványra vonatkozóan is megvoltak az elvárások. A húslevesek szép sárgának, zsírtól gyöngyözőek kellett lenniük. A disznótoros káposztaléleves iránti fő elvárás az volt, hogy szép piros legyen a leve - ugyanis benne főttek ki a kolbászhúsból készült gombócok, amelyeket fűszerpaprikával ízesítettek. A fonott kalács akkor volt jó, ha szép fényes volt a teteje, ezért kellett lekenni a sütés előtt tojás sárgájával. Itt nem volt hagyományos a fonott kelt kalács - azt tartották jónak, ha a gazdasszony szépen egybe’ süti ki. A káposzta savanyításakor pedig egyesek sárga kukoricacsövet tesznek a hordóba, azért, hogy a káposztafej szép sárgás legyen. Az emberek tapasztalata szerint: a kukorica fényesít. A városi polgári háztartásokban megtanult édes és sós sült tészták, sütemények igen kedveitekké váltak a faluban, az egykori cselédlányok ezeket szívesen megsütötték családjuk számára, és csereberélték is a recepteket. A levesek és a húsételek nem kerültek be a háziasszonyok receptes füzeteibe, mert azokat mindenki tudta emlékezetből is. Ám a hozzávalók pontos kimérését kívánó süteményrecepteket minden háziasszony külön füzetben őrizte - a gyorsabb és gördülékenyebb munka érdekében egy idő után a dekagramm szerint megállapított összetevőket praktikus módon egyszerűsítették házilagos módon: bögrénként, félbögrénként, egész vagy csapott kanalanként meghatározva mennyiségüket. Szentkirály a Székelyföld egyik legősibb települése. A földrajzi és társadalmi szempontból a XX. század közepéig elzárt falu táplálkozási szokásai számos régiséget őriznek az ételkészítés technológiái, az ízesítési módok és egyéb étkezési szokások kapcsán. KÖZKEDVELT, RÉGI ÉS ÚJ KELETŰ SZÉKELYSZENTKIRÁLYI RECEPTEK A néprajzi gyűjtőmunka során fontos szempontnak tartottam azt, hogy ne csak a hagyományos és új keletű ételek helyi elnevezését jegyezzem fel, ne csak az ételek nevét örökítsem meg, hiszen az önmagában csak történeti-nyelvjárási adat. Ahhoz, hogy rekonstruálni lehessen az elfeledett vagy már csak kevesek által ismert ételeket, ízeket, elengedhetetlen a felhasznált alapanyagok arányait és az ételek elkészítésének technikáját is megörökíteni. Hiszen ugyanazon elnevezésű étel a különböző tájak népe asztalán más és más ízvilágot idéz fel, mivel azonos alapanyagokból az arányok és a technikák különbözősége alapján végtelen számú ételvariáció alkotható. S éppen az jellemzi egy152
