Bereznai Zsuzsanna: A népi táplálkozás hagyományai Székelyszentkirályon - Libelli Transsilvanici 11. (Kecskemét, 2015)
A sokszínű erdélyi és a székelyszentkirályi konyha
A helyi gyümölcsmártások (alma, meggy) jellegzetes ízét a petrezselyem adja. A paradicsommártás kivételével a mártásokat ugyancsak habarással sűrítik. A főzelékek is új keletű ételek a faluban. Legkedveltebb közöttük a pityókatokány, amelyet sok hagymával főznek, lényegében több benne a hagyma, mint a burgonya. A friss káposztából készül a hagyományos lucskos káposzta. A tőtelékes káposzta ünnepi étel a savanyított káposztából. A rántott káposzta zsiradékon párolt savanyú káposzta egyszerű étel, amelyet puliszkával ettek, néha füstölt oldalas is főtt benne. A töltött paprikát nem paradicsommártásban, hanem csak a sűrítés nélküli levében, levesesen szeretik fogyasztani. A gombatokány hagyományosan sok hagymával készül. A sült zöldségek alapanyagai között a legnépszerűbb a vinette, azaz a padlizsán és a sütésre alkalmas gombaféleségek. A hagyományos szentkirályi népi táplálkozásban a nyers saláták és zöldségek fogyasztása nem volt szokásban: egyedül a burgonyasaláta volt közkedvelt, amelyet olaj, só, ecet és cukor hozzáadásával ízesítettek. A helyi paraszti konyhákon a főtt tésztaételek és a levesek tésztabetétei kizárólag frissen gyúrt tésztából készültek. A főtt tészták között a szilvás laska, az ordas laska, a káposztás laska volt a legkedveltebb. A XX. század közepéig az édes sült tészták és sütemények fogyasztása nem volt mindennapos szokás, hiszen még a kenyérsütéshez sem volt elegendő fehérliszt, és a cukor is pénzbe került. A Székelyföld jellegzetes ünnepi kalácsa, a kürtőskalács itt is kedvelt volt ünnepi alkalmakkor. A hagyományos tésztákhoz tartozott a diós, a mákos és az ordas feltekert kalács, a pánkó, a kerek lepény, az őszi szilvás lepény. Az új keletű sütemények között igen kedveltek a különféle, gyorsan elkészíthető, kevert tészta és piskóta alapú sütemények. Egykor csemegeként fogyasztották az emberek az erdei gyümölcsöket: a málnát, az epret, az áfonyát, a somot, a kökényt, a vadkörtét. A pattogatott kukoricát és a sült tököt a téli napokon ették. A lépesmézhez az erdei vadméhek odújának kirablása révén jutottak hozzá, amit kinyomkodva kenyérre kentek. A gazdasszony az esztendő folyamán folyamatosan gondoskodott arról, hogy egyes sütéshez-főzéshez szükséges alapanyagokat és ételeket elraktározza, illetve tartósítsa. Az aszalás hagyományos tartósítási mód: az őszi almafajtákat és a szilvát dolgozták fel ily módon. A gyógynövények és a fűszernövények szárítással váltak alkalmassá a későbbi fogyasztásra. Szilvalekvárt is főztek minden háznál, és lehetőség szerint áfonya-, som-, csipkebogyó-, málna-, eper- és szederlekvár is került a kamrába. A befőttek készítése a XX. század közepétől vált szokásossá a faluban: szilvából, körtéből, almából, áfonyából, ám a téli rétessütésre gondolva reszelt almát is eltettek a háziasszonyok. A házi sör főzésére már a XVI. században is utalnak a helyi történeti források, a házi pálinka főzése pedig a XVII. században vált gyakori itallá ezen a vidéken. A bor fogyasztása úgyszólván ismeretlen volt a XX. század közepét megelőzően. A szőlő-, meggy-, alma-, ribizlibor készítése új keletű szokás a faluban. A tartósított szörpök készítése az 1960-70-es években jelent meg. Egyes új keletű ételeket - vinette, csiacsó, zakuszka - tartósítanak is a téli-tavaszi időszakra. A káposztasavanyítás a háziasszonyok kötelező őszi feladata volt: egész 149
