Bereznai Zsuzsanna: A népi táplálkozás hagyományai Székelyszentkirályon - Libelli Transsilvanici 11. (Kecskemét, 2015)
A sokszínű erdélyi és a székelyszentkirályi konyha
Nagyboldogasszony napján pedig az oroszhegyi búcsú napja volt, szintén nagy vendéglátással egybekötve. Aki tehette, szekérrel utazott az oroszhegyi búcsúba. Amikor megérkeztek, a rokonok megreggeliztették őket: fűszerezett juhbelsőségekből főzött tokányt, mákos kalácsot, tejfölös lepényt kínáltak nekik. A mise után a búcsús ebéden a következő fogások voltak feltálalva: juhhúsos tokány pityókával, tyúkhúsleves, főtt leveshús kisütve, sült disznóhús rizskásával, tőtelékes káposzta, rácsos tészta. Az otthon maradott varságiaknak az oroszhegyi rokonok búcsúfiát küldtek: kalácsot és szilvapálinkát. Ősszel, Szent Márton napján a varságiak is Iádat öltek, és libát ettek. A libákat előzőleg kukoricával és puliszkával tömték, hogy szép kövérek legyenek. * Nyirő József (1889-1953) Székelyzsomborban született, ám elődei évszázadokon át apai ágon csíkszentgyörgyi, anyai ágon menasági lakosok voltak. Az író otthon érezte magát a Fiság menti tájon. Uz Bence című regénye Csíkszentgyörgy havasi határában játszódik. A regény főhősét, Uz Bencét azonban egy varsági férfiról, Pál Sándor Dénes- ről (1882-1962) mintázta a Varság tájékán sokat vadászgató Nyirő József.115 A regényben a népélet ezernyi vonását idézi fel az író - számos helyi népi táplálkozási szokás is megjelenik benne.116 A regény először 1933-ban jelent meg, tehát a mű élményanyaga a XX. század elejét idézi. Uz Bence a halfogás egyik archaikus módját alkalmazza: „A halat sem úgy fogta, mint más ember, hálóval, horoggal, műrovarokkal, csak belenézett a patakba, s azt mondta:- Itt van! Azzal vetkőzni is kezdett. Mikor úgy állott ott, mint ahogy az Isten megteremtette, összegyűjtött nyolc-tíz akkora követ, mint a fejem. Előbb azonban »megvetette« a vizet. Az özönfát a göbőből eltakarította, ezt hívják vízvetésnek. Arra felkapdosta a köveket, és hatalmas erővel beleverte a vízbe, hogy fehéren forrott, habzott tőle.- Megvannak! - mondotta, és belebújt a vízbe. Puszta kézzel, a kopoltyújuknál fogva kettőnként szedte ki az akkora halakat, mint a karom. Tízet-tizenkettőt is egy göbőből.- Buta állat a hal! - mondotta megvetéssel, mikor csodálkoztam. - A kődobálá- soktól úgy egymáshoz bújnak, mint a juhok. Az ember fájinul végigcirókálja a hátukat, míg a kopoltyújukhoz ér, és szépen kiszedi.” A rákászás sem áll tőle távol, ám a húsát nem kedvelte: „A rákászásnak is számos módját ismerte, de nem szerette a rákot.- Száz rák sem ér meg egy font húst! - szokta mondani, de fogta őket százszámra, mert »az urak a gamat dolgokat szeretik«.” 115 BÁRTH János szíves közlése. 116 NYIRŐ József 2010. 14, 40-41,42,60, 69, 77, 83, 94, 109, 116,169,181-185. 136
