Gyöngyössy Orsolya: Ozsdolai népszokások - Libelli Transsilvanici 7. (Kecskemét, 2010)
IV. Temetkezési szokások
zet megosztva használja. Az első világháború után számolták fel a Kézdivásárhely felé vezető út mellett az úgynevezett jövevénytemetőt. Ide azokat temették, akik nem ozsdolai születésűek, vagy átutazóban haltak meg. A letelepedő cigányokat is a jövevénytemetőbe szentelte a pap. A katolikus temetőben a sírjelek széles skálájával találkozhatunk. Az 1970- es évek óta túlnyomórészt fedett kő- és betonsíremlékeket állíttatnak a hozzátartozók, így az ozsdolai temető 21. század eleji képét is ezek a sírjelek határozzák meg. Előfordulnak a hatvanas-hetvenes években divatos, henger alakú, fekete vascsövek, és a korábbi időkből származó egyszerű fakeresztek. A temető jobb felső sarkában lévő cigánysírokon feltomyozott kőhalom és fekete csőkereszt található. Az adventista és ortodox temetőben már kizárólag széles, modem betontömböket láthatunk. A sírásást a rokonok többnyire kalákában végzik, de több generációs sírásó család is él a faluban. Gödörásó Pista bácsiékat akkor hívják segítségül, ha a gyászosok nem tudják megoldani a sírásás gondját, vagy nincs elég fiatal férfi a rokonságban. A fizetség mindig pénzben történik, egy liter pálinkával és egy vekni kenyérrel kiegészítve. Ha Kézdivásárhelyről hozatják a koporsót, a temetkezési vállalkozótól rendelik meg a sírásást. A temetés végén a gödör betemetése is a sírásók tisztje. A temetés előtti nap délutánján, három óra körül gyűlik össze a közeli rokonság a koporsóba tételhez.'49 A férfiak a hóna alatt és a lábánál fogják meg a testet, óvatosan a földre helyezett koporsóba emelik, így teszik vissza a fekete lepellel letakart nyújtópadra. Az állát és a lábait összekötő kendőt leoldják. Az asszonyok elrendezgetik, sóhajtva megigazítják az elmenő ruháját és a szerény ravatalt, így várják csöndben imádkozva a papot és a kántort. A gyalogszerrel érkező plébános és a kántor köszöntik a háziakat, akik állva fogadják az egyházi személyeket, majd a koporsó köré gyűlnek. A pap rövid szentbeszéd kíséretében a testet meghinti szentelt vízzel, a kántor egy odaillő gyászéneket énekel. Az asszonyok morzsolgatják a rózsafuzért, feltörő könnyeikkel küzdenek. A férfiak sápadt, merev arccal állnak, a másnapi temetésre gondolnak. A koporsóba tétel rövid szertartása után a pap megbeszéli a rokonokkal a temetés részleteit, vigasztalja az erősen siratókat, a bánatosokat. Ozsdolán az 1950-es években, Kósza plébános idejében szűnt meg a koporsóba szentelés szertartása. A rokonok, szomszédok, a rózsafuzér, vagy a Mária-társulat tagjai nyáron este kilencre, télen korábban gyülekeznek a siratóba. Az újonnan érkezők részvételnek, a háziak pedig kaláccsal, pitánnal (kukoricalisztből készült ételféleség) és borvízzel, pálinkával kínálják a gyászos vendégeket. A házba lépve fejbiccentéssel üdvözlik a már bent lévőket, megnézik a koporsóban fekvő halottat, majd csöndes sóhajjal leülnek az egyik székre imádkozni. Aki nem tudja visszatartani gyászát, a koporsó mellé állva keserves siratóba kezd, kinek milyen a meggondolása („Mért mentél el? De sokat szenvedtél...”)149 150 A virrasztók természetesnek tartják az ilyen fájdalmas, monologikus siratásokat, de nem nézik jó szemmel, ha sokáig tart, vagy a sirató túlzásba esik. Az imádság rendjét egy ügyesebb, jó hangú énekes asszony 149 Ritus impositionis ad thumbam. 150 A siratókról bővebben lásd Szenik Ilona gazdag gyűjtését. SZENIK Ilona (1996) Erdélyi és moldvai magyar siratok, siratóparódiák és halottas énekek. Kriterion kiadó, Bukarest 62
