Kerekes Ibolya: A csíki cserge - Libelli Transsilvanici 5. (Kecskemét, 2008)

A cserge készítésének átalakulása

ipari szövetkezetben készíttetett csergéit. Mindkettőt hozományba hozta magával. Az egyik hagyományos fehér-szürke, kockásán szőtt, a másik teljes egészében narancssárga színű.

Szinte minden háznál van ezekből az újabb típusú, vastag fonalból szőtt, bedolgozok, illetve specialisták által készített szőttesekből. Ezek három, egymástól jól elkülöníthető csoportot alkotnak. Az elsőbe azokat sorolom, amelyek mintakincse és sző vési technikája a hagyományos székely jestékesekkel, rakottasokkal egyező. Mivel vastag gyapjúfonalból készültek, ma ezeket is csergének nevezik. Van, aki ágy előtti szőnyegnek, van, aki ágytakarónak használja.

A második típus az ún. lombos cserge. Szövéstechnikája emlékeztet a guba készítésére.45 Az egyes sorok leverése után ugyanis a juhok oldalán nőtt, hosszú, erős szálú gyapjúból külön erre a célra durgált, alig sirített gombolyagot raktak maguk mellé a szövők. Három ujjúkat összecsippentve egy 10-12 centiméteres tincset téptek ki belőle. A szélső szálakat kihagyva ujjúkkal megemeltek négy felvetőszálat, és behúzták alá a tincset. Ezután téptek egy újabbat, ismét megemeltek négy másik felvetőszálat, s behúzták alá. Amikor végigértek a soron, a tincseket lekísérték, azaz a cséppel átvezették fölöttük a vetülékszálat, és a bordával jó erősen rávertek. A tincsek végei kilógtak a szövetből, gubára emlékeztető felületet képeztek. A lombos csergét általában egyszínű fehérre szőtték, de itt is előfordult a már említett geometrikus díszítés: a tincsekből vízszintes csíkozást, a sarkokra vagy középre négyzetet, rombuszmintát, esetleg a négy szélen körbefutó szélesebb keretet készítettek. Az elkészült cserge lombját átfésülték, hogy a tincsek eligazodjanak, szép szálasak legyenek, és már használhatták is - elsősorban ágy- és foteltakarónak.

A harmadik csoportba az ún. bogos vagy bogyós csergék tartoznak. Ezeknél is ujjnyi vastagra durgált, alig sirített, általában nyers és szürke színű fonallal dolgoznak. A bogok kialakításához egy vékony, általában műanyag borítású vaspálcát használnak, amely valamivel hosszabb, mint a szövőszéken készíthető szövet szélessége.46 A legegyszerűbb mintázat kialakításához három-négy sor leverése után a következő sor fonalát minden negyedik-ötödik felvetőszál között benyúlva kihúzogatják, s a fonal alá csúsztatott vaspálcára emelik rá. Attól függően, hogy hányadik felvetőszál után nyúltak be, s emelték meg kissé a fonalat, sűrűbben vagy ritkásab- ban sorakoztak a bogok. A sor leverést után kiveszik a pálcát, három-négy simán levert sor után veszik ismét kézbe, hogy ráemeljék a bogokat. Hasonló technikával készíthetnek négyzet, illetve rombuszmintákat is a szövetbe.

Az új típusú „csergéket” nem ványolják, s az utóbbi két típusról az is elmondható, hogy a II. világháború előtt férjhez ment asszonyok egyike sem emlékezett arra, hogy akár ők, akár környezetük szőtt - vagy akár csak látott is - volna ilyet. Készítésükről a „fiatalabbak” tudtak beszámolni. Ebből arra következtetek, hogy ezek a háziipari szövetkezetek létrejötte után terjedtek el a vidéken.

45 Vö. LUBY Margit 1927.; FLÓRIÁN Mária 1997. 629-632.; 2001. 165-168.

46 Találkoztam olyan asszonnyal, aki „a forradalom után", 1991-ben tanulta meg a technikát. Ő vaspálca helyett a kicsid ujját használja a bogok kiemelésére. Szőtteseit a nála megszálló magyar turisták vásárolják meg, s viszik magukkal, mint „eredeti erdélyi csergét".

19