Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)

Szabó Pál: Életutam. Első rész

melyen három kisgyerek volt az ablakban. Marika, kis Palika és ki a harma­dik? Szép kis szőke fiúcska. A kép hátoldalán Imre bátyám írta rá, hogy az a kis Imriske. A fényképeknek és az elküldött levelek fogalmazványainak és a kapott vöröskeresztes lapoknak csináltam egy kis albumot, amit bekötöttem sátorpony­vából kivágott mintás anyaggal. Az album ma is megvan. Sokszor nézegetem a benne lévő fényképeket és leveleket. így telt múlt az idő és mi vártuk azt a napot, amikor tényleg hazafelé visz bennünket a vonat. Tehát elszórakoztam a fényképeimmel, melyeknek a hátuljára ahányszor kézbe vettem mindig írtam valamit. Idézek belőlük: A siófoki nászutas levelezőlap hátlapján: „Az embert hadifogságban mi élte­ti? A hit, emlékei, jövendő reményei, s kedvesei imája, szeretete. 46. XII. 7. ” „ EMLÉKEZÉSEK: Tihany, Kisnyír, Gödöllő, Törökfái, Mátra, Balatonfüred, Siófok, Nyíregyháza, Veszprém, Bene, Budapest, Újkécske, Kiskunfélegyháza, Lakitelek. ” „Édes jó kis Babcikám! Nézegetem, nézegetem ez igen kedves képet és gon­dolatban felidézem a Balatonalmádiban töltött kedves napokat. ” „Aranyos, szép drága gyermekeim, szünet nélkül Reátok gondolok, Sztáling­rád, 1945. szept. 24-én. ” 1939. XII. 25-i eljegyzésünk fényképén: „Eljegyzésünk 7. évfordulóján Isten áldását kérem Rád édes Lidikám! 1946. XII. 25. Sztálingrád. ” „Isten éltessen drága Babcikám! Boldogságom! 947.1.16. ” „Kellemes Karácsonyt! 1946. ” „Drágajó Mariskám! Sokat dolgoztál aggódtál értünk, kiskorunktól napjainkig. Testvéri forró szeretettel gondolok Rád. A sok-sok áldozatodért örök hálára kö­teleztél bennünket. 46.XII. 8. Pali öcséd. ” „Drága jó Édesanyám! Negyedik Judit nap melyet szeretett Édesanyámtól messze távol kell töltenem! Hol vannak a szép, kedves Judit napok? Lélekben most is együtt vagyunk! A jó Isten áldja meg édesanyám minden lépését! Moszk­va, 1947.dec.9-én este, hálás Pali fia. ” „Én Édeseim! Negyedik Karácsony Tőletek távol. Életem legdrágábbjaitól mesz- sze távol. Ezen idő kiesett, elveszett életemből. Vajon mit hoz Tinektek otthon a Jézuska? Az Isten legyen Veletek! Moszkva, 1947. dec. 25. Édesapukátok. ” „Kicsi Marikánk éberen őrködik Öcsikéje boldog álmai fölött. ” „Komoly, egészséges erős, szép két gyermek! A mi gyermekeink. ” „Édeseim! Boldog Újévet! Boldog viszontlátást 1947. jan.l. ” „Egy évvel később ugyanazon jókat kívánom! Moszkva 1948. január 1. Édesapukátok. ” „Legszebb s legjobb asszony ezen a világon az én Babcikám! Sajnos ezt Neki soha sem mondtam. ” „Drága Lidikém! Isten éltessen, segítsen és áldjon meg! Isten segítsen mie­lőbb Közétek! Moszkva, 1948.1. 16. Palisod. ” 64

Next

/
Thumbnails
Contents