Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)
Szabó Pál: Életutam. Második rész
falusiak. Jön a Muraközy Imre a másfél lovon. A másfél ló kis könnyű csézába volt befogva. Én is gyakran mentem a nyári szünetekben a másfél lovat befogott csézával. Egyik húsvéti szünetben mentünk Imre bácsival a tanyára, akkor még nem volt híd a Tiszán, csónakkal kellett átmenni. A Tisza meg volt áradva. Fent a gátnál volt a víz. A fűzfáknak csak a koronája látszott ki a Tisza hullámzó vizéből. Beszálltunk a hatalmas dereglyébe. Ez egy nagy csónak volt, teherszállításra használták. Egy jó italos halász volt a dereglye kormányosa. Úgy mentünk, hogy a fűzfa-lombok között felfelé evezett a halász, mentünk vagy egy kilométert felfelé és aztán vitt a víz át bennünket a túlpartra, csak irányítani kellett a csónakot. Emlékszem még egy kisbomyú is volt a dereglyében. Imre bácsi jól megnyomta az egyik oldalt, mert ő egy igen pocakos, legalább 120 kilós ember volt. Szerencsésen átértünk. Kecskeméti bácsi várt bennünket a másfél lovas „hintóval”. Szétnéztünk a gazdaságban. Hogy teleltek az állatok? A sertések? A gabonatáblák? És a szőlő - gyümölcsös? Mindent rendben találtunk és két nap múlva indultunk vissza. Ez az út a megáradt Tiszán való átkelés miatt eléggé izgalmas volt. De szerencsésen megúsztuk. Komp is volt Ugnál, de a magas vízállás miatt az nem közlekedhetett. Odamenet a tiszaugi elágazásnál, a Szélmalom mellett átvágtunk egyenest Csépa felé. Tiszasast jobbról elkerültük, csak a két szélmalmot láttuk messziről. Keresztül mentünk Csépán és irány Öthalom. Ott volt a mi tanyánk. Már várt bennünket Kecskeméti néni, friss kenyérrel és pálinkával. Én persze nem ittam pálinkát és Imre bácsi is csak a viszontlátás miatt öltötte bele a nyelvét a pálinkás pohárba. Friss kenyér és finom fehérszalonna volt a délelőtti uzsonnánk. Nagyon jól esett a meleg fogadtatás. Kerista voltam ebben a korban és a nyári szüneteket rendszerint itt a tanyán töltöttem. Imre bácsi is le-lejött, de ő nem maradt sohasem sok ideig. Jobban szeretett otthon lenni. Mi meg élveztük a tanyasi életet, a lovaglást a pónilovon, a kocsikázást. Egyik nyáron Pataky Feri barátom is kint volt velünk. Nyár volt, és már kezdett érni a korai szőlő, amit mi nagyon élveztünk. A szőlőben ebben az időben már egy csősz vigyázott a termésre. A dombon volt egy szalmagunyhója és a dombról belátta az egész területet, de néha körül is járta a szőlőhegyet. Körül gereblyézte az utakat, hogy meglássa a nyomokból, hogy járt-e erre idegen és mi volt a célja. Gyümölcsöt vagy szőlőt akart szedni. De soha sem volt szerencséje a hívatlan vendégnek, mert a Morzsa kutya a legkisebb neszt is észrevette és felhívta gazdája figyelmét arra, hogy idegen jár a szőlőben. Jött az aratás. Kaszával arattak abban az időben és a marokszedő lányok kötötték kévébe a levágott gabonát. Estefelé Kecskeméti bácsi keresztbe rakta a kévéket, jól lekötözte frissen vágott gabonából font kötéllel, hogy a vihar szét ne hordja a kereszteket. Aratás után jött a másik nagy szezonmunka a cséplés. Ez ünnep volt minden 142
