Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)

Szabó Pál: Életutam. Második rész

dában a kislányok közé. Én akkor 6-7 éves lehettem. Felkapaszkodtam a szék hátulján és megcsókoltam Sárika nyakát. Attól kezdve ő volt a menyasszonyom.

Később 10-12 éves koromban a Kissétakertben lévő teniszpályán labdát szedtem, ahol Papp Sárika, Sárkány Cica, Kiss Irénke teniszeztek. A Kissétakertről később bővebben fogok szólni.

Tíz krajcár

(2001. április 3. kedd)

Kisdiák koromban, talán még gimnazista koromban is én vittem haza a kész ruhákat a megrendelőknek, ha nem volt éppen kislány, aki hazavigye.

Egyszer Sárkány Béla evangélikus esperes úr feleségének vittem haza a ruhát. A Luther palotában laktak. Csengettem, kinyílt az ajtó, a cselédlány nyitotta ki. Kit keresel kisfiam? Kérdezte. Én meg elfelejtettem a Sárkány nevet, de tudtam és ismertem a nagytiszteletű asszony lányát, akit Cicának hívtak, helyesebben becéztek. „A Cica mamáját keresem” mondtam én félénken. Na akkor gyere be. Jött a nagytiszteletü asszony, átvette a szépen becsomagolt, vagy ruhafogason vitt ruhát és kaptam a szolgálatomért 10 krajcárt.

Sok 10 krajcár sokra ment, mert gyakran kellett ruhát hazavinni. Például: Kissné méltóságos asszonynak a Csongrádi utcába, a 10. szám alá. Kiss Béláné nagyságos asszonynak a László Károly utcába, Kiss Béla tornatanárom feleségének, Papp Györgyné nagyságos asszonynak a Nagykőrösi utca 18. szám alá, stb. stb.

így gondoltam Jucikám

A Kiss Jánosné méltóságos asszony mindig talált valami igazítanivalót a ruháján. Egyszer visszahozott egy ruhát és a nagy tükör előtt mutatta drága jó és türelmes Édesanyámnak, hogy Jucikám itt egy kicsit bevenni belőle, itt egy kicsit behúzni, stb. stb. Mamukám átvette a ruhát, betette a szekrénybe és két hét múlva hazaküldte anélkül, hogy hozzányúlt volna. Megüzente a kislánnyal, - mert azonnal felpróbálta, - hogy éppen jó, éppen így gondoltam, mondja meg a Jucikénak, mondta.

Na talán egyelőre ennyi elég a varrodáról. De éppen most jutott eszembe még valami. Drága Édesanyám a nagy ünnepek, Karácsony, Húsvét szombatján mindig éjfélig dolgozott a varrógépje mellett. Be kellett fejezni a ruhát, hogy ünnep első napján mehessen benne a megrendelő a templomba. Én vittem haza a ruhát ünnep első napján reggel. Ekkor már én nagyobb diák voltam és szégyelltem a „borravalót” elfogadni.

104