Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)
Szabó Pál: Életutam. Második rész
men kimosott ruhákat és Etel - a kis cselédünk, - viszi a padlásra kiteregetni. Ha beszáradtak a mhák, akkor Etel leszedi azokat és a nagy ruháskosárban lehozza. Ismét jöhet Kovács néni kivasalni a ruhákat. Szépen rendbe rakja és mehetnek a szekrénybe. Ennyiből állt régen egy népes családnak a nagymosás és vasalás. De hol vannak ma a Kovács nénik? Említettem, hogy se víz, se villany. Edesanyámék 1914-ig petróleumlámpával világítottak. Édesapám 1914-ben vezettette be a villanyt a házba. A gyönyörű, mennyezetről húzható lámpák felkerültek a padlásra. Volt három darab. A konyhában falra akasztható kisebb lámpát használtunk. Egy ilyen szép lehúzható lámpát 1938-ban kivittem Csatai Máriának az iskolába, mert ott lakott nála Réthy Babcika, a jövendő menyasszonyom, majd feleségem. A lámpa nem került vissza Mária férjhezmenetele után, akkor az nekünk sem volt érdekes. A padláson lévők is eltűntek a város 1944. októberi kiürítése alkalmával. Most már sajnálom azokat a lámpákat, mert ma azok nagy értéket képviselnének. Főleg kis Palikánál, aki gyűjti a régi családi hagyományokat. Még annyit, hogy a villany bevezetést Kellermann Jenő, Nagykőrösi utcai villanyszerelő végezte, akinek ott üzlete is volt. Tőle vettem 1929-ben a Waffenrád kerékpáromat, amitől az oroszok mentettek meg. Márkás kerékpár volt. Összehasonlíthatatlanul más volt az élet a XX. század elején, a közepén és a végén, amikor a technika oly dolgokat képes elvégezni, amit én a 92 éves kobakommal sem tudok felfogni. Például a kis Pali unokám Sydneyből „interneten” levelezett nejével. Vagy Palika Sydneyben hamarább tudta olvasni a Pesten megjelenő újságokat, mint mi itthon. Interneten. Felfoghatatlan. Ja kérem „az álmok szabad jövőben élnek”. És mi vár még a dédunokáimra? Ma már az óvodában tanulják a nebulók a számítógép kezelését. Lakitelek Én 11 éves lehettem, amikor Muraközy Juliska néni, látva Mamukám sok gondját a megélhetéssel, két nyáron kivitt bennünket Felsőalpárra. Juliska néni akkor már Eördögh Gyuláné volt. Ott a felső tanyában laktunk egy lakatlan épületben. Mariska Nővéremmel és Pista öcsémmel voltunk kint. Minden reggel le kellett menni az alsó tanyába, ahol Juliska néni és Gyula bácsi lakott és ott volt a gazdaságuk. Istállók, lovak, tehenek, sütés, főzés. Nagy cselédség. Szóval le kellett menni friss tejért és friss kenyérért, megfőzni való burgonyáért, salátáért, húsért. Mariska akkor már tudott főzni, ő látott el hármónkat ebéddel, reggelivel, vacsorával. Gyula bácsinak két leánya volt. Angyalka és Jusztika. Én hol egyikkel, hol a másikkal mentem át Szikrába, a szőlőbe, kétkerekű kordén. Persze én hajtottam a lovat. Estefelé többször kimentem Gyula bácsival, - aki nagyon szeretett bennünket, - a rétre, ahol kaszált egy rendet és raktuk a takarmányt a kocsira és haza. 102
