Bárth János (szerk.): Ezer év a Duna-Tisza közén - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 10. (Kecskemét, 2001)
Korreferátumok–Közlemények - Merk Zsuzsa: Telepítések a Bácskában (1919–1945)
MERK ZSUZSA TELEPÍTÉSEK A BÁCSKÁBAN (1919-1945) Államalapító Szent István közel ezer évvel ezelőtt fiának írt Intelmeiben a következőket mondja: „Mert úgy mint a' tartományoknak sok féle részekből vendégek jönnek, úgy magokkal kiilömb féle nyelveket, szokásokat több féle oktatásokat, és fegyvert visznek, mind ezek a' Királyi Udvart ékesítik, és magasztalják. (...) Mert az edgy nyelvű, és szokású Ország erőtelen, romlandó. Azért parancsolom néked, Fiam, hogy őket jó akarattal tápláljad, és böcsületessen tartsad, hogy inkább veled mulassanak, hogy sem másutt lakjanak. Mert ha Te azon leszel, hogy azt el rontsad, a’ mit én építettem, avagy azt el tékozollyad a' mit én gyűjtöttem, kétség nélkül leg nagyobb kárt vall a' Te Országod.”1 Sajnos a Monarchia utódállamainak, közte Magyarországnak kormányai az Intelmeket nem fogadták meg, mi több éppen ellenkezőleg cselekedtek. S „kétség nélkül a leg nagyobb kárt” okozták országuknak. A Duna-Tisza köze 1000 éves történetéből egy emberöltőnyi idő csak az, amelyben a telepítéseket vizsgáljuk. Igaz, rendkívül viharos esztendőket, egy nagy újkori népvándorlás eseményeit idézzük fel röviden. Magyarország második világháborúba történt belépésének előestéjén a területi revíziók (I. bécsi döntés 1938, valamint Kárpátalja visszacsatolása, II. bécsi döntés 1940, Észak-Erdély és a Székelyföld visszatérte) után a kormánynak rá kellett döbbennie arra, hogy a területi gyarapodások igen sokrétű problémát vetnek fel. A revíziók utáni feladatokra való felkészülés azonban elmaradt, pontosabban nem volt eléggé kidolgozott, ezért gyakran elhamarkodott lépések történtek, s a délvidéki telepítések is ilyennek bizonyultak. A Monarchia utódállamai Trianon után az etnikai arányok megváltoztatására törekedtek a zömmel magyarok lakta területeken. A második világháború előestéjén, illetve a háború alatt a magyar kormány hasonló intézkedéseket hozott a Magyarországhoz visszakerült részeken, azaz a magyar lakosság számának növelését igen fontosnak tartotta. A legkézenfekvőbb megoldásnak a telepítés tűnt. Az 1940 októberében létrehozott tudományos munkaközösség - megfelelő kormányzati támogatással - elkezdte kidolgozni a határokon túli magyarság hazatelepítésének sokrétű munkáját, közte a bukovinai székelyek, a moldvai csángó-magyarok, illetve a szórványmagyarság, a boszniai, horvátországi magyarok, valamint a trianoni Magyarország területéről sok- gyermekes, földnélküli magyarok Délvidékre, a Bácskába telepítését.1 2 A Délvidék 1941-es visszacsatolása igen nagy nehézség elé állította a magyar kormányt. A korábbi országnövekedésekkel ugyanis zömmel magyarlakta területek ke1 INTELMEK..., 1930. 21-22. (Spangár András jezsuita atya XVIII. századi fordítása.) 2 A tudományos munkaközösség 1940. november 15-én tartotta ülését a külföldi magyarok, Bukovina, Moldva, Franciaország, Argentína, Brazília, Kuba, Urugvay, valamint Kanada és az USA területén élők visszatelepítéséről tanácskoztak. - Tolna Megyei Levéltár, Bonyhádi Székely Múzeum X/51. 3249/1943. 19. d.; V. KÁPOLNÁS Mária 1992. 277-280. 139
