Bárth János (szerk.): Ezer év a Duna-Tisza közén - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 10. (Kecskemét, 2001)
Korreferátumok–Közlemények - Romsics Imre: Egy pásztorcsalád vándorlása a Kalocsai Sárközben
megszűntek a jogok, legelőt csak a Legeltetési Bizottságon keresztül lehetett bérelni. A legelő nagyságát viszont továbbra is jogokban számolták. Egy jog ára 700-800 Ft, attól függően mennyi pásztort kellett fogadni, mennyire teltek meg a legelők, s mennyi apaállatot tartottak. A szükséges gabonát és szénát saját szántón és kaszálón termeltették. A Legeltetési Bizottság ugyanúgy hasznosította a legelőket mint a Legeltetési Társulatok. Különbség csak a területi egységben és a fölügyeleti szervekben figyelhető meg. A Legeltetési Bizottság 1960-ban a kollektivizálással szűnt meg.14 A föntebb említett közös legelőket bérelhették télire a juhászok. A belső legelőkre nemigen igyekeztek, inkább kihajtottak az őrjegi külső legelőkre. Bényi János 1959. október 30-i bérleti szerződésében többek között a következőket olvashatjuk: A legeltetési bizottság téli legeltetésre kiadja az alsómégyi és a hillyei öreglegelőket [...] kizárólag juhlegeltetésre [...] A legeltetés idejének kezdete 1959. évi november 1-e, és legkésőbbi befejezésének ideje I960, évi február 28-a. A legeltetési díj [...] 1.000.-Ft. A legelőterület használatával egyidejűleg a kutakról a vödrök le lesznek szedve, a kutak használatáról illetve vödrök stb.-ről a bérbevevő gondoskodik. A legelőkön lévő 2 épületet használatra a legeltetési bizottság átengedi, azonban a hó leesése utáni lakás otthagyását kötelesek bejelenteni. A legelőkön lévő fákra kötelesek vigyázni, nehogy azokat a juhok megrágják, vagy kitörjék.15 Egy juhásszal kötöttek bérleti szerződést, általában Bényi Jánossal, mivel őt megbízhatónak tartották. A díj kifizetésére több juhász adta össze a pénzt, s az egymás között fölosztott külső legelőkön egyszerre legeltettek. A közös fizetésre azért volt szükség, mert egyben adták ki a legelőket. Bényi János szerint ma é vanak baszvá a paskumok. Régen vadhere meg sárkere is nőtt rajta, de ezek a műtrágyázás miatt kipusztultak. A közös legelőket a pusztagazdától, 1951 után az elnöktől kellett bérelni. Évente választották a pusztagazdát majd az elnököt, de aki megfelelt, tovább is megtartották. Igyekeztek is megfelelni, mert sok mindenhez hozzáférhettek. A pusztagazda azér vót, hogy ü dirigájon a legelőbe. Feladatai közé tartozott a kutak karbantartása, a tüskök és gyomok irtása, az utak javítása, a vízlevezető árkok építése és karbantartása, valamint az apaállatok gondozása. Mindezeket a rendelkezésére álló pénzeszközökből finanszírozta. Külön tartott egy csőszt, akinek segítségével ellenőrizte a végzett munkát. Tartotta a kapcsolatot a gazdák és a pásztorok között. A közös legelők bérlése idején a szállások pusztagazdái összeültek tárgyalni. Ebben az esetben az oldalnépek is összejöttek. A pásztorháznál vagy a pusztagazda házánál zajlott a bérbevétel. A legelőn joggal rendelkező családfők jelenhettek meg. A pusztagazda fizette a bort, a juhászok pedig megfőzték az általuk adott birkát. Vót amikó két birkát leváktunk ilyenkó, ősz csinátunk ulyan murit, hogy vót aki a kátyúkat is mögmászta - mesélte Bényi János. Nemigen voltak zenészek, de legtöbbször tánccal fejeződött be a bérbevétel, s a végére asszonyok is kerültek. A közös legelőket csak télen járathatták. Az év többi részében saját földeken vagy egyéb bérelt területeken legeltethettek. 14 Ilyen legeltetési szervezetek már a XVIII. században is léteztek, vö. BALOGH István 1959. 298-299. Szintén Balogh István szerint a legelőszervezetet a legeltetés rendje és a legeltetési jog alakítja ki - BALOGH István 1958. 538-539. 15 A bérleti szerződés egyelőre a szerző birtokában. 113
