Bereznai Zsuzsanna (szerk.): A félegyházi mesekirály - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 9. (Kecskemét, 1999)

I. Seres József: Életem (1924-1995)

A gazda szokta a feladatot osztani:- Reggel, hajó idő lesz, akkor megyünk kapálni!

Együtt csinálta a család a földműves munkát. Az állatokért én feleltem, a számadó juhász. A fejést a lányok végezték. Fejős tehén csak kettő volt. Fejt a gulyás is, a néném is, édesanyám is. De ha rugós volt a tehén, akkor a gazda fejte. Ő nagyon értett hozzá: jámborított, simogatta. Apám azt mondta, hogy:- Gyerekek, ezt a tehenet nem szabad megverni, mert akkor megbolondítod! Ezt szelídíteni, jámborítani kell...!

A tanyán volt malom is, szélmalom. Ez alatt a hat év alatt, míg megvolt ez a nagygazdaság a halasi Pákán, a malom ki volt adva fele haszonra.

Volt azon a tanyán egy „lakó”, ennek volt a dolga alku szerint, hogy:- Viseld a gondját az én jószágomnak, aratsz is, a malmot kezeled!

Tudták azok a „lakók”, hogy nekik mi lesz az éves reszortjuk. Bérlő malomkezelője volt a gazdának.

Mikor alkudtak:- Ha valami „pusztul”, én meg tudom javítani. Becsületesen írok mindent, nem csalok...

Mert ott könyvelni kellett. Nemcsak minden a molnáré, a gazdának is jusson...!

Volt egy orosz ember, Satyi, aki az első világháborúból maradt itt, aki télen a marhát gondozta, de a molnárságot is vállalta ez a Konrád bácsi.

Amikor letelt a pákái haszonbérletes idő, akkor 1939-ben kisebb földet vállalt fel az én apám Ferencszálláson. Ez már csak harminc hold volt. Ott már megszűnt a cselédtartás.

Ott meg én lettem a mindenes. De ott rossz esztendők jöttek.

Amikor 1939-ben elhurcolkodtunk kisebb földre, akkor mentünk szét a nagy földről. Andor bátyám visszament a malomi tanyához, ott ő lett a molnár.

Az én apám akkor volt büszke, hogyha az ő „lakója” meg tudja szedni magát, nem szegényedik el. Aki elment tőlünk „lakos” korában, az önmagának vagy vett egy kis tanyát, vagy fogott egy haszonbérletes területet... de nem szegényen ment el egy se.

A szántóföldön rozsot, búzát, kukoricát, árpát, zabot, kölest, krumplit termeltünk. Uborkája is volt egyszer az én apámnak, fél hold dinnye is volt, amiből egy kevés a piacra is ment. Ferencszálláson négyszáz szögöl szőlő is volt. Három cseresznyefa is volt odalent a szőlőben, diófa is volt kettő. Piacra is vittek a cseresznyéből.

Minden zöldséget megtermeltünk: babot, borsót, répát. Csak sóért, petróleumért meg cukorért mentünk a boltba vagy a piacra. Meg kocsikenőcsért, ruháért, bokszért. Dohányt is termeltünk.

Aztán úgy folytatódott az én életem, hogy kihajtottuk a jószágot reggel. A húgom a libákat, én a disznót, birkát. A két tehenet meg az öcsém. Imre meg Sanyi akkor még csak kicsi, alsó tagozatos gyerekek voltak. Könnyű volt nekik vigyázni. Kihajtotta a két tehenet a két gyerek, oszt akkor hozzá kezdtek ott a homokban játszadozni. A tehenek addig legeltek, ameddig tartott nekik a jó kedvük, utána oszt lefeküdtek, kérődzöttek.

13