Bereznai Zsuzsanna (szerk.): A félegyházi mesekirály - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 9. (Kecskemét, 1999)

I. Seres József: Életem (1924-1995)

A tanító néni meg lejött a teremből, megfigyelni, hogy a harmadikosok csinálják-e a dolgot. Hallotta, hogy valamelyik mesél... Leskelődött... De én ezt nem vettem észre. Egyszer betoppant.

Azt mondja:- Seres, te miért nem fosztod a tollad? A többit fönntartod a meséddel!

Hát, valamit felelni kellene erre. Oszt mondom neki, hogy:- Tanító néni, nem azért járunk az iskolába, hogy tollat fosszunk, hanem tanulni járunk.

Elöntötte a pulykavér. Kidagadt neki a nyaka.

Én voltam a hetedik gyerek a tíz közül. Én voltam a pásztorszámadó ott a tanyán. Énnekem kellett tudni, hogy a három kisebb testvérem - azok is pásztorok voltak ám - elengedte-e a jószágot vagy nem. A gyerekekért is én feleltem. Ha valami kárt csináltak, én feleltem érte.

De még akkor volt még más feladat is. Minden áldott szombaton, nyáridon, fel kellett söpörni az udvart. Istentelen nagy majoros tanya volt ott. Három nagyon hosszú épület volt.

Volt egy-két éves cselédje az én apámnak, oszt az azért volt fogadva, hogy ő volt a gulyás, de olyan gulyás volt ez, hogy magabíró, erős fiatalember, akit el lehetett küldeni a gulyával a másik tanyára. Olyan húsz éves gyerek volt már ez a koma. De olyan „ne bántsatok-hagy ülök” koma volt. Oszt söpörtük az udvart. Én akkor 14-15 éves gyerek voltam. Péter erre söpör, én arra söpörök, oszt akkor, szombaton, vasárnap reggel, mikor kivirradt. Édesapám kinézett, meglátta, hogy az a sarok nincs felsöpörve. Akkor jött énhozzám, hogy:- Ott nem söpörtétek fel?

— Erre Péter söpör...

— De akkor is neked kell!

Hogy én annak a húsz éves gyereknek parancsoljak, hogy söpörd fel... Nagyon nagy volt ott a feladatom.

Én voltam a fiú, a pásztorok közt a legfejesebb.

Nem volt jó gyerekkorom. Én sose éltem jó világot.

Édesapám, a gazda minden este kiadta a másnapra való parancsot. A parancsosztás vacsora után volt. Volt két „éves cseléd” is, egy „éves kocsis” és a „nagy pásztor”. Ez a „nagy pásztor” ez olyan volt, hogy elmehetett a tanyára önállóan gondozni a jószágot, nem ijedt meg az ömaga árnyékától. Voltak olyan cselédek, akik még három évet is kitöltöttek. Mindig maradt, maradt...

Újévkor volt szokás megfogadni az éves cselédet. Újév meg Vízkereszt közt. Ez az egy hét volt a cselédeknek a szabad napjuk. Akkor volt a gazdáknak „öcsém napja”, ami a cselédfogadás napja volt. Ezt azért mondták, mert:

— Öcsém, van kedved elszegődni? - e szavakkal szólították meg a fiatalembert.

A piacon árulták a fiatalok őmagukat, ott lehetett fölfogadni őket. Az én apám legényembereket szeretett fogadni, nem nős embert, mert az sűrűn szeretett hazamenni.

12