Bárth János (szerk.): Tükörképek a Sugovicán - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 8. (Kecskemét, 1997)
Klamár Zoltán: Rokonsági kapcsolatok és terminológiák Kanizsán
összetartozás tényét, a kapcsolatok ápolását többnyire az édesanya szorgalmazta. Egyik adatközlőm, Ladóckiné Kiss Amália ezt a tényt így fogalmazta meg: „Miután meghalt édösanyám széjjel maradt a rokonság. Nem tartottuk a kapcsolatot. Mink gyerökök szolgálni mentünk” A kapcsolatok ápolására a közös munkaalkalmak, ünnepek, temetések adtak alkalmat. Remete Lajos így beszélt erről: „Az én apámék majd minden vasárnap hazajártak. Összejárt a család. Disznóvágás, disznótor, névnapok. Házi citerázás. Még megvan öregapám citerája.” A megfogyó, megkopó kapcsolattartást Muhi Gizella így jellemezte: „Valamikor a rokonság összejárt. Imre bátyám cséplőgépes volt, búzát, krumplit, szalmát hozott télire. Disznóvágásra mindig hazajött. Sokszor kimentünk Tóthfaluba a rokonokhoz gyalog. Mi volt nekünk a három és fél órás út! Ma már csak a temetéseken találkozunk. Olyankor igyekszünk mindenkivel szót váltani.” Napjainkban a közeli és távoli rokonság már csak jeles alkalmakkor van együtt: keresztelő, lakodalom, temetés. Vagyis az egykori számtalan alkalom helyébe az emberélet nagy fordulói léptek be. Igaz a lakodalomra még mindig illik elhívni a távoli rokonokat is, míg a temetés az egyedüli alkalom, ahol megjelenik a teljes rokonság. Érdekes Almásiné Lipták Rózsa megjegyzése, mert szinte kivétel nélkül családi ünnepet sorolt: „Minden nagyobb ünnepen együtt van a szűk család. Karácsony, újév, húsvét és az öcsém évfordulója.” Napjaink örökösödési szokásaival szemben Kanizsán is általános gyakorlat volt, hogy a legfiatalabb fiú, vagy lány testvér örökölt, aki idős szüleit halálukig gondozta. Reá szállt a szülők vagyona. Az idősebb testvérek legtöbbször csak ruháikat vitték magukkal, amikor elhagyták a családi házat. A KOMASÁG INTÉZMÉNYE A komaság a mürokonság legfontosabb intézménye. Ma is élő, nagyra becsült kapcsolat ez a kanizsai családok között. A keresztszülők tiszte, hogy a befogadó rítust irányítsák, hiszen ők viszik el a „pogánkát”, hogy azután a templomból jövet egy „báránkával” térjenek haza. A vallásos nevelés felügyeletét már nem veszik túlságosan komolyan. Adatközlőim emlékezetében több féle és több féleképpen választott komasági kapcsolat él. Arokné Kiss Mária szerint:„Az uram komája gyermekkori játszótársa volt.” Muhi Gizella viszont vegyes komaságról beszél: „A bátyámnak a Varga papucsos volt a keresztapja, ő szomszédunk volt. Nekem a nagynéném Muhi Etel volt a keresztanyám. A nagybátyám felesége volt az Imre keresztanyja.” Ladóckiné Kiss Amália viszont úgy emlékszik, hogy az ő keresztanyja lánykori barátnője volt édesanyjának. A fentiekből kitűnik tehát, hogy koma lehetett gyermekkori pajtás, jó szomszéd, vagy vérrokon is. Adatközlőim elmondása szerint a kölcsönös komaság volt az általános. Tehát a komák vissza kereszteltek, és ez csak abban az esetben maradt el, ha a kereszt- szülőknél nem volt gyerekáldás. A komaság sírig tartó kapcsolatot jelentett. Kereszteléskor korozsmát illett vinni, ami legtöbbször egy kis ing volt. „Fehér inget vittek - mondta Árokné hogy olyan legyen mint a gyerek lelke. Ha pedig korán elhalt, akkor szemfedelet vett a keresztanya.” 48
