Bárth János (szerk.): Tükörképek a Sugovicán - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 8. (Kecskemét, 1997)

Krupa András: A péteri, valamint a dunaegyházi és kiskőrösi szlovákok őszi, karácsonyi ünnepköri kalendáris szokásai

A hordó füle motívum s a terhesség jelképes ábrázolása minden szlovák helységben egy újévi köszöntő vershez kötődik. A Luca napi köszöntőhöz való kapcsolása előfordul Békéscsabán éppúgy, mint a Galga menti Püspökhatvanban, tehát a péteri lucázó szöveg mind az északi, mind pedig a délkeleti kisrégió hagyományához sorolható, jellegzetesen átmeneti forma.6

A lucabúza főként a dél-magyarországi etnikumokra (köztük a szlovákokéra) jellemző, a kiskőrösi szlovákok is növesztették. Péterin való előfordulása e szokáselem északra való nyomulásának egyik fontos bizonyítéka: Od Lucke zitko do tahiéra a to vicirká do Kracúnu. (Lucakor a búza tányérba tevése, s az kicsírázik karácsonyig). Ugyancsak főként a délkelet-alföldi szlovákánál volt gyakorlatban, hogy Lucakor a mestergerenda mögé annyi fokhagymagerezdet tettek, ahány tagú volt a család. A karácsonyestén megállapították, hogy akié megrohadt, az meghal, akié ép, az egészséges lesz a következő évben. Ez kedvelt jóslás volt Péterin is. A haláljóslás más eljárásai (alma- dióevés) általánosabban éltek, miként a lucanaptár készítése is, mely szintén közismert volt a három tárgyalt településen.

A lucaszék készítése Lucától karácsonyig hasonló módon történt, mint a magyar és szlovák néphagyományban. Péterin magyarul idézik az ismert mondást is: Úgy készül, mint a lucaszékel Kiskőrösön a keresztúton állt rá az illető, Dunaegyházán pedig a templomban. Mindkét helyen ott jelentek meg neki az ottani boszorkányok. Péterin a többi szlovák helységhez képest lokálisabb változata ismeretes: A lucaszék készítője a templom kapujában ült rá, s ott várta a boszorkányokat. Azok éppen emiatt nem mehettek be a templomba, de ő megismerhette őket, akik viszont a megszentelt hely miatt nem bánthatták.

A karácsonyi (Kracún) ünnepi szokások zöme december 24-én. a karácsonyböjtjén (Péteri: Pvosiaci, Posiaci vecer, Dunaegyháza: Post’iaci vecer, Kiskőrös: Pósni vecer) zajlottak le. A magyar és a szlovák elnevezéshez illően mindenütt böjtöltek az esthajnalcsillag (zorhicka) feljöveteléig, ill. a karácsonyi vacsoráig. A Duna -Tisza közi szlovákok e napi étrendje tartalmaz helyi elemeket is, azonban magábafoglalja a nógrádi, ill. a délalföldi szlovákok ünnepi ételeit is. Péterin az archaikusabb étrend él a hagyományokat őrző családoknál. Őnáluk december 24-én (Pvosiaci d'em) délben ették a mákosgubát (makovie bágl’e, opekance), mégpedig zsírtalanul, mézzel leöntve. Este pedig a mézespálinka után káposztalevest (kapustóvá pol’iovka) ettek. Sokan ezt is bojtosén fogyasztották, azzal a mai magyarázattal, hogy szegények voltak. A többségük a XX. században kolbászt is rakott bele. Náluk a második, egyben a befejező fogás a szintén bojtos eredetű káposztás lepény (kapushíka) volt, s utána ettek rituális célból almát és diót.

A savanyúleves (kisel) vagy a savanyúkáposztaleves korábban általános karácsonyi vacsoraétel volt a szlovákoknál. Kiskőrösön is a főételek közé tartozott a káposztaleves , s aki akarta, szintén kolbásszal. Náluk, mint a legtöbb szlovák lakta helyen, este ették a mákosgubát, ill. a mákosmetéltet (makovie haluske). Dunaegyházán pedig a mákos dere- lyét (makovie l’alüské). A délkelet-alföldi szlovákokhoz hasonlóan Kiskőrösön és Dunaegyházán fogyasztottak disznótorost, sőt töltöttkáposztát is. Ez utóbbiak lemaradtak a péteriek karácsonyesti asztaláról. Újabban mindenütt hódítottak a mákos-,diós-, stb.tekercsek.

A Duna - Tisza közi helységekben az asztal alá rakták a többféle takarmánykeveréket tartalmazó szakajtókat, Péterin és Kiskőrösön ide tették a vacsora után fogyasztandó diót és almát is. Dunaegyházán megőrizték a szalma bevitelének archaikus szokását is. Szőlőtermesztők lévén, Péterin szőlőt is helyeztek a takarmányra. A terményeket az ünnepek után etették fel a baromfiakkal.

35