Bárth János (szerk.): Tükörképek a Sugovicán - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 8. (Kecskemét, 1997)
Krupa András: A péteri, valamint a dunaegyházi és kiskőrösi szlovákok őszi, karácsonyi ünnepköri kalendáris szokásai
Ugyancsak a hazai hegyvidéki szlovákok egyes csoportjainál, főként a Dunántúlon, a lányos házakat, a kerítéseket vagy az ablakokat Luca előestéjén vagy éjjelén bemeszelték a legények. Ez a szokás szintén megtalálható Péterin. Ez is mutatja a településnek átmeneti jellegét e vonatkozásban. Péterin a legények elsősorban bosszúból tették, azoknak a lányoknak a házára meszeltek különféle rajzolatokat, vaginákat, akik elutasították udvarlásukat, vagy ha szerintük beképzeltek voltak. A lányok Péterin éjfélkor jöttek össze valamelyik háznál, s a jövendőbelijük nevét tartalmazó cédulákat gombócokba (gel’ed’ine) göngyölték be. Helyi sajátosság , hogy a falu minden kútjáról a szájukban kellett vizet hozniuk a főzéshez. Mindig kettesével mentek, mert a legények követték őket, óvatlan pillanatban a hátukra ütöttek, s emiatt a lány lenyelte a vizet. Dunaegyházán derelyét (l'al’uske) főztek, szintén abból a célból, hogy megtudakolják a férjüket. Itt azonban a szentestén szaladt a lány a keresztúton lévő kúthoz, s az ott szedett vízzel a szájában futott haza. Közben amilyen nevű férfival találkozott, olyan nevű jövendőbelit várhatott. ’ Az ország középső részén élő szlovákok körében elterjedt szerelmi jóslás volt az almaevés is. A dél-alföldi szlovák lányok Lucától karácsonyig csak beleharaptak az almába, a szentestén a kapuban ették meg. Amilyen nevű férfi jött arra, szintén olyan nevű férjre számíthattak. A Budapesttől északra lévő helységekben a lányok ezt az almát a szoknyájuk zsebébe varrták, s a ruhaanyagon keresztül harapdálták. Péterin is ez az utóbbi eljárás élt. Vagyis e téren itt szintén az északi kisebb régió szokáselemét őrizték meg. Minden lány a szoknyája zsebébe varrta az almát, s azt hordták Lucától Ádám és Éva napjáig (dec.24.). Este kibontották, éjjel vagy hajnalban kiálltak az utcára, megették az almát, s ha legény jött éppen akkor arra, ő lett a férjük. Hajnalban sok férfi igyekezett az állomásra - mert sokan e napon is dolgoztak Pesten - s egyik adatközlőnk őket figyelte, de a sötétben nem ismerte meg őket. Azok pedig tudván, miért áll ott, megszaporázták lépteiket, nehogy általuk jósolhasson. A Luca reggeli köszöntőmondást legintenzívebben és variánsokban legszínesebben az ország középső részének legészakibb és legdélibb vidékein lévő szlovákok éltették. A nógrádi, a Galga menti szlovákok köszöntői azonban századunk elejére leegyszerűsödtek, a délkelet-alföldieké megmaradtak, sőt több jókívánsággal bővültek is.4 A Pest környéki és a Duna - Tisza közi szlovákok többségénél elfelejtették a köszöntőket, vagy pedig már letelepedésük előtt sem volt gyakorlatban a verses lucázás. Dunaegyházán nem került elő ilyen köszöntő vers, Kiskőrösön a házba beérkező férfi is csak megkocogtatta a dísztányérokat a falon, s egymondatos jókívánságot mondott, mint Dunaegyházán.' Ezekben a verses lucázók nélküli helységekben viszont megmaradt az a hiedelem, hogy a férfi maga acélozza meg az edényeket, s hogy termékenységet hoz a házba. Péterin azonban továbbélt a verses köszöntés. Ugyan rövidebb formában, de a három alapvető jókívánságot (edények épségben maradása, a háziállatok szaporodása, a gyermekáldás) tartalmazza: Ja som vám dohiesou ocei, zebi sa vám hrnce - miske nehubil’i. A kel’ko mát’e l'izicke, t’el’ko vasé/ krave jalovicke. A zo safl’a ucho, a mladej zene po nos brucho. (Hoztam maguknak acélt, hogy edényeik - táljaik ne törjenek. S ahány kanaluk van , annyi borjút üszőjüknek. Essék ki a hordó füle, s nőjön az orráig a menyecske hasa.) 34
