Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Mándics Mihály: A bácskai bunyevácok hitélete
bízták. A római katolikus naptárban február 2-a Gyertyaszentelő Boldogasszony napja (Szvjetnyica), Szűz Mária tisztulásának, a kis Jézus templomban történő bemutatásának és a gyertyaszentelésnek az ünnepe. Ezért választották ezt a napot. Az első bajai nagy préló Budánovity Lajos, későbbi szabadkai püspök nevéhez fűződik. E rendezvények hátterét a katolikus falusi olvasókörök biztosították. Legkorábban Hercegszántón, Garán, Katymáron, Csávolyon, Felsőszentivánon és Bácsbokodon álltak talpra. Vegyes lakosságú településekre régen csak olyan pap kerülhetett, aki a magyar mellett a német és bunyevác nyelvet is elfogadható szinten beszélte. A mindenkori papoknak e helységekben az egyházi szertartások három nyelven történő celebrálá- sa is feladataik közé tartozott. A három nyelv ismerete ma már nem követelmény. Mivel a plébános napjainkban csak magyarul beszél, Csávolyon minden szertartás csak magyar nyelvű, amit a bunyevácok kezdetben nem fogadtak osztatlan örömmel. A templomvezetésben is hagyománya van a bunyevác hívők részvételének. Az alakulás percétől kezdve jelen vannak az egyházközségi testületben. Az egyháztanács tagjait a hitbuzgó egyháztagok közül választják elnökükkel együtt. A kalocsai érsek rendeletére a régi képviselőtestületet fel kellett oszlatni és újat választani. Csávolyon ez 1992 januárjában következett be. A tíz tagú testületbe a hitbuzgó, templombajáró bunyevácok közül senkit sem választottak be, de Baján és Garán igen. Sőt, Hercegszántón az egyháztestület fele (hat fő) sokác. A bunyevácok által is lakott települések mai templomainak építéséből, berendezéséből és díszítéséből a bunyevác hívők nem kis részt vállaltak. Adományaikkal ki-ki tehetsége szerint egyéneneként vagy csoportosan járult hozzá. Ma sincsenek elmaradva az egyházi adóval (lukna). Szívesen adakoznak önkéntesen, erejükhöz mérten vasár- és ünnepnapok szentmiséjén a perselybe (Iemozijá) és .egyéb célok (pl. tatarozás) megvalósítására. A templomi, életnagyságú szobrok, oltárok és egyéb kegytárgyak, berendezések szinte mindegyikén az állíttató személyek - rendszerint férj és feleség nevét is feltüntették, sokszor saját anyanyelvükön. Néhol mesterjegyek is láthatók. Ugyanígy jelölték meg az adakozó nevét a nagyméretű bibliai jeleneteket, s a köztiszteletben álló szenteket, égi patrónusokat a színes ablakokon is. A feltüntetett nevek így egyértelműen utalnak az adományozó nemzetiségére, még akkor is ha az magyarul van írva. Az elkülönülés nem jelentette a nemzetiségek egymástól való elszigetelődését. A családok mindennapi életét, munkáját is az íratlan törvények szőtték át, a biblia világa tehát jelen volt mindennapjaikban. A bunyevácok kizárólagos 'templomi nyelvjogának korlátozására a lakosság összetételének változása miatt a mai napig többször is sor került. A templomi nyelvjogot meg kellett osztani. A temetői kápolnák - kálvária keresztúttal - és a hozzájuk tartozó kis búcsúk mára már veszítettek jelentőségükből. A temetők általában rendezetteknek mondhatók. A régi fejfák, síremlékek felirataiból a lakosság korábbi összetételére is következtetni lehet. Ma, a kor divatját követve, egyre kevesebb az anyanyelvi felírás és sírvers. Általában magyarul írnak a sírhelyekre. Én még apai nagyapámtól örököltem a zágrábi Glasnik Srce Isusovo című folyóirat néhány számát, illetve a Suboticka Danica című kalendárium példányait. Ma is csak elvétve néhány családnak küldenek Zágrábból ilyen jellegű folyóiratot. Hazai kérésre 1993 tavaszától, missziós küldetéssel ismét jelen vannak a bajai 158
