Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Mándics Mihály: A bácskai bunyevácok hitélete
tett, megáldott gyüdi gyertya áhitatot és békességet sugároztak. Ebbe a szobába került még a Háromkirályok vize, a virágvasárnapi barka (cicámácá), a Gyertyaszentelőkor szentelt, kék pántlikával átkötözött gyertyapár, a pünkösdi ág, az úrnapi virág a búzaszentelőkor szentelt búzaszál, a Nagyboldogasszony napján szentelt búzakalász, továbbá a húsvéti csont, a szentelt parázs és a karácsonyi morzsa. Az említett tárgyakat a gazdasszony gondozta a különböző füvekkel és házi orvosságokkal együtt, szükség esetén pedig fölhasználta. A szobaajtó és a kemence közti falrészen, a falióra mellett függött a szenteltvíztartó (szvétnyácsa), amely a gonosz elriasztását szolgálta. Ezt az érkező vendég is kötelezően használta: Mindezek a tanyán is így volták nagyjából. Ott még bibliai szalmaképek is függtek a falon. Ma nyomuk sincs már. A Gyertyaszentelőkor megáldott gyertyát csak kivételes esetben gyújtották meg. Nevezetesen: vihar idején, súlyos betegnek, a haldoklóknak, házasságkötésnél, a gyermekágyas asszonynak és újszülöttnek valamint szentestén. Az imakönyv néhol a szentírás a sublóton volt elhelyezve, a kemencepadkán pedig az álmoskönyv és a kalendárium. Jobb módú családoknál ott volt a házban a köztiszteletben álló egykori kalocsai püspök és író, Antunovity Iván által írt, Szűz Mária tiszteletére ajánlott nevezetes mű, a Bog s’ Óovikeom (Isten az emberrel), amelyet Vácon adtak ki 1879-ben. Ma is a család kiemelt ünnepei közé tartozik a szentségek felvétele: keresztelés (krstényje), első gyónásáldozás (iszpovid i pricsészt), bérmálás (krizmánye), egyházi esküvő (zsenidbá) és az utolsó kenet (poszlidnye pomázénye). A kereszt- és bérmaszülőket, mint választott rokonokat tisztelik. A bunyevác család az Isten tízparancsolatának és az anyaszentegyház öt parancsának szellemében él és neveli gyermekeit, akik már kicsi korukban megtanulják az összes napi imádságot. Jól emlékezem, kicsi koromban elmaradhatatlan volt az esténkénti örzőangyalhoz (án- gyelu csuváru) szóló fohász és az ezt követő édesanyai, szentelvíztartóból való beszentelés a gonoszok ellen. A pénteki böjtöt a felmentés ellenére még a gyerekek is tartják. A tehetősebb családok élen jártak az út menti keresztek felállításában, melyet kegyeleti és vallásos szándék vezérelt. Ezek az út menti szobrok és keresztek régi eseményekre emlékeztetnek. Egyesekhez mondák is fűződnek vagy éppen egyéni fogadalom jelképeként, hívő embereket intenek jámbor életre. A falu széli Niko- lits-kereszt (1865) pl. a csávolyi bunyevácok utolsó népes számú elköltözködésére emlékeztet. A hívők ma is ügyelnek az emlékjelek állagára, karbantartására. A falut elhagyó, majd visszatérő személyek a kereszt figyelmeztető látványa mellett kezdték meg és fejezték be útjukat. A vasár- és ünnepnapi istentisztelet látogatása a falu közfelfogása szerint is kötelező. Ilyenkor a tanyán élők is bejönnek falusi házukba és ünneplőbe öltözve mennek misét hallgatni. A második világháborúig nem volt mindegy, hogy a templomba, ki melyik ajtón lép be, ill. hol foglal helyet. A vasárnapi nagymise után a férfiak a templom előtt még együtt maradtak, hogy megbeszéljék a legújabb híreket, eseményeket. A községi kisbíró is ekkor közölt közérdekű rendelkezéseket bunyevác nyelven. A hétköznapi ájtatatosságokon, litániákon csak a ráérő öregek, elsősorban asz- szonyok vettek részt, kivéve adventi rorátékat (zornica), melyre különös buzgóság- gal a férfiak és a fiatalok is eljárnak. A bunyevác az adventi időben és a hamvazószerdán (csisztá szridá, peplnicá) 156
