Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)

P. Szojka Emese: A házasodás szokásköre a bácskai bunyevácoknál

sokban különböző célokra használhatták. Lehetett vőfélykendő; ezzel takarták le a kerektepsiben vitt pogácsát; ebbe göngyölték a gyapjútarisznyában szállított kalácsot; valamint ezzel ajándékozta meg a menyasszony a vőlegény rokonságát. A bunyevácban a peskir szó ugyancsak a török nyelvből átvett kifejezés, mely eredetileg is egyfajta kendőféleséget jelentett, amit az alacsony asztal körüli étkezésnél használtak a törökök részben díszként, részben a ruhát a lecsöpögő zsírtól védő térítőként.56

Miután az ágyvitel szokása idejét múlttá vált, a stafírung közszemlére tételének új formáját találták ki például Garán. Itt az 1940-es években a menyasszony kikére- tésének idejére az elsőszoba szekrényeit kinyitották, hogy a gondos rendben elhelyezett fehérneműk láthatóvá váljanak az érdeklődők számára.

A házasságkötés szertartásaiban új elemet jelentett a polgári esküvő a 20. században, jóllehet a meglévő hagyományokat különösebben nem befolyásolta, és újak sem alakultak ki körülötte. Meglehetősen jellegtelenül zajlott. A polgári esküvőt a lakodalom napjának délelőttjén bonyolították. A menyasszony és a vőlegény kísérői a komák voltak, a vőlegényé az úgynevezett kum, a menyasszonyé a sztári szvát. Erre a tisztre általában idősebb férfiakat, valamelyik nagybácsit vagy a keresztszülőt kérték fel.

Századunkban a templomi esküvő előtt történt a fényképezkedés. Baján erre az ebéd után került sor, és a pár teljes esküvői díszében jelent meg a fényképész műtermében. A tnenyasszonyt az 1920-as években a frízemé, a fodrász segítette az öltözködésben.

Itt említendő meg az úgynevezett sztatyelák figurája. Szárics szerint: „Még az esküvő előtti nap a legényház küld a leányékhoz három jeles ivót, mint egy elnökül, ... kikre egész lakodalomkor a legtöbbet szokás köszöntgetni...”.57 Bellosics a kum és a sztatyela személyét násznagyfélének jellemezte, kiket az esküvő előtt küldtek a leányos házhoz őrzőként és leitatásukra azért került sor, hogy tőlük a leányt elvi- hessék.58

A tényleges lakodalom a kikéretéssel kezdődött. Erre mind Szárics, mind Bellosics leírásában az esküvő - utóbbinál feltehetően a templomi szertartás értendő alatta - után került sor, és „... a legényes ház vendégserege kocsikon elindul a menyasszonyért.”59 A kikérést akkor is megtartották, ha nem a menyasszony ment a vőlegény házához, hanem fordítva, a legény ment vőnek. Századunkban a kikére- tés Baján és környékén a templomi esküvő előtt történt, az 1920-as években még szertartásosan. Ennek egyik jellemző eleme a menyasszony megvétele, amit az álmenyasszony figurája késleltethetett, és a kikéretés komikus, színjátékszerű motívuma volt. Tálán már Szárics idejében is megvolt e szokásforma: „... a menyasz- szonyt csak többszöri kérés után”, mintegy nagy nehezen „kapják meg”.60

A másik rituális elem a fonottkalács, vagy Baján a kerektepsiben készült lepényszerű pogácsa - melybe Bellosics idejében még pénzt tűzdeltek - széttörése a menyasszony feje fölött, majd a darabok szétosztása a vendégek között. Baján a szokások közé tartozott, hogy a vőlegény felugrott az asztalra és a poharat, amelyből ivott, a földhöz vágta. E cselekményeknek minden bizonnyal hiedelemtartalmuk volt, értelmük azonban idő előtt kiveszett a tudatból.

Baján a násznép fiákkeren haladt, ugyanis az itteni fiákkeresek bunyevácok voltak, a városban ezt a foglalkozási réteget ők alkották. A menet élén a vőlegény kocsija haladt, a sort a menyasszony zárta. 1950-ben tartott lakodalomban a lova141