Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
De hát hogy gondolhatsz te olyanokat, kis anya, hogy te marcz 15.-re meghalsz? Te rossz, te csúnya kis anya! Hát mersz te olyant gondolni? Hát te még most is meg akarsz halni? De hát nem sajnálnál te engem? Megakarsz halni? Kérlek szeretettel. Hanem én akkor azt hiszem, hogy te a boldogságunk elül akarsz megszökni, mielőtt az én édes kicsi feleségem lennél, a legboldogabb kis apának csókos szájú,szerelmes kis anyája? Hát az elül akarsz megszökni? Te kis bolond, te. Hát mi lenne akkor én velem? Hiszen tudod te, hogy ha kis anya meghalna, kis apa se élné túl egy kicsi pillanattal sem. Egy akkora kis pillanattal sem, mint a kicsi szád. Ha meg nem őrülne, meghalna. Ne, édes kis bogaram, ne gyötörd a te tiszta, napfényes lelkedet ilyen sötét gondolatokkal! Hát mire jó az neked? Az ilyen édes kis virágnak, mint te, ne legyen másra gondja, mint a szerelemre. Ne, ne gondolj te másra, tiszta liliomszálam, ártatlan kis angyalom! Aztán ne keserítsen az el téged, kis anyám, hogy kis apa nincs ott melletted. (Tán jobb is, hogy nincs ott, hogy nem lesz ott 15.-én. Legalább nem bánt meg annyiszor, nem üldöz mindig csókkal, meg öleléssel.) Majd, majd husvétkor, kis anyám, megint olyan boldogok leszünk, mint tavaly husvétkor. Vagy most sokkal boldogabbak leszünk. Hiszen tavaly még uraztál és haragudtál, ha megcsókoltalak. Igaz, hogy most is urazol még (mikor úgy mondod, hogy: kis uram) és tán még haragszol is érte, mikor megcsókollak . . . Vagy nem? Tudod-e még, édes bogaram, mikor tavaly husvét hétfőjin a kis szobában először megöleltél? Hosszan, melegen és olyan igazán, mint még tán azóta sem . . . Hej, kis anyám, csak itt volnál mellettem! Csak láthatnálak legalább! Csak egy pillanatra legalább! Óh, csak a kicsi édes kezed megcsókolhatnám legalább! Vagy csak végig simíthatnám is! Csak a sáppadt képem beletemethetném! Jaj, kis anyám, kis anyám! A háziasszonyunknak a kisebb lánya mennyasszony (igaz, hogy nem olyan szép, mint te, — meg tán nem is olyan boldog) és a vőlegényivei teát főznek esténkint ők is a konyhán. Könnyű elgondolnod azt a kínt, mikor látom őket csókolódzani. És eszembe jutnak azok a boldog esték, a miknek a gyönyörűségivei föl nem érhet semmi! Azok a teafőző esték! Azok az édes ölelések, azok az égető csókok! Mikor a szivedre hajtottam a fejem, hallgattam a dobogását és te az enyimre szorítottad a te lángoló ajkaidat és én szíttam, szíttam, mintha a lelkedet akarnám magamba szívni. .. Hanem nem jó erről beszélni, mert mentül tovább csókollak így gondolatban, annál jobban elfacsarodik a szívem . . . Kicsim, látod, mennyit írtam! Pénteken reggelre te is sokat, nagyon sokat, külön, szivedből szólót, szerelmesét kis apának: Ferkónak Tintával írott autográf, a „Magyarország” szerkesztősége levélpapírján. MFM ír. Gyűjt. Keltezetlen. A családi levelezés egyik korábbi rendezője 1899. I—III. keltezte. Ez, amennyire ebből az általánosságokban mozgó levélből meg lehet állapítani, elfogadható. Nem kizárt azonban az egy évvel korábbi, tehát 1898. első negyedévi keltezés sem. A Magyarország szerkesztőségének levélpa69
