Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
Hanem — Isten látja a lelkem, nem fölhányásképp írom én ezeket, vagy panaszképp. Mert utálom az örökkön való jajgatást és a minden kicsiségen való panaszkodást. Hány, de hány szegény ember-testvérem van, a ki még árvább, még elhagya- tottabb, mint én, a kihez a sors még mostohább, mint én hozzám! Aztán még az is vigasztal, az a tudat, hogy nem tarthat ez az én nyomorkodásom olyan soká: hiszen minden éjszakának megvirrad a hajnala. És ezt a most való nyomorúságomat se cserélném el senki kincséért sem, — mert épp a szenvedések érlelik a lelket. És minden nyomorúságom mellett is én vagyok a világ legboldogabb, legmegáldottabb embere — boldog, áldott te veled: szelíd szentem! . . . Kérdezed, kicsim, mit nevettünk a vasútnál. Nem olyan nagy dolog: csak azt vettem észre, hogy te nagyon szívesen néztél arra a bandzsal Goldstein-darabra, a ki melletted állt és olyan nagyon szerelmesen pislogott rád. De megbocsátom, mert nincs is azon semmi, ha vigasztalót szemeltél magadnak, mikor éntőlem megszabadultál. Mondom, vagyok szíves megbocsátani. Avval meg ne lopd a helyet, hogy a házi jérczikékrül kérdezősködj. Majd megmondom, mit kívántam a begyükbe, mikor olvastam, hogy azt kérdezed: kaptak-e a ré- tesbül? Megettük volna, ha kétannyi lett volna is. Mellesleg legyen mondva: szű- kecskén pakkoltatok be belüle. (Kézit csókolom, a ki csinálta.) Itteng még Andris friss jó egészsíget kíván mindközönsígessen te neked! . . . Nagyon türelmetlenül várom már a választás eredményit. Nagy a reménységem, nem is hiszem, hogy megcsalna. Pista írt Holló Jóskának, Tóth Imrének, a kis Szlukának, én megkértem Dobák Pistát, hogy járjon közbe azoknál az embereknél — tán lesz is eredménye. A marcz. 15-ről még nem tudok semmit. Még nem határoztam, de valószínű, hogy — ha teneked nincs ellenvetésed — akárhogy is hazamegyek. De attul tartok, hogy te nem egyezői bele. Vagy meg se haragudnál érte, ha hazamennék? A mi a cigarettázást illeti, nézd, kicsim, én szívesen lemondok róla végleg, ha te úgy kívánod és megígérem, hogy csak akkor cigarettázok, mikor te megengeded. Azt hiszem, megnyugodhatsz. Mert én azt is meg szoktam tartani, a mit így egyszerűen ígérek. (. . . A mivel nem akarom azt mondani, mintha te nem tartottál volna meg valamit, a mit megígértél... [)] Aztán pénteken reggelre sokat köll írni mindnyájatoknak kezeit csókoló, téged százszor ölelő, ezerszer csókoló Perkódnak Bpest, 98. marcz. 1. Jövőre írok haza is! Addig is csók és kézcsók! Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt. a kerekek: Walleshausen Gyula és Sántha Mihály, Móra szobatársai. — a bandzsal Goldstein-darabra: 66
