Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
mint nekem. Nem is vigasztallak, édes szerelmem, mert tudom, milyen nehéz lesz beleszoknod megint a magános életbe . . . Pedig te otthon vagy, én meg idegenbe! Hanem minden boldogságnak szenvedés az ára. És vigasztaljon meg bennünket az, hogy messzirül is csak úgy szeretjük mink egymást, mint közelrül. Ugy-i üdvöss- ségem? . . . A mint pedig levelem vetted, azonnal válaszolj és péntekre vigasztald meg a te igazi szerelmeddel százszor ölelő, ezerszer csókoló Ferkód. Bpest, 98. jan. 12. Tintával írott autográf, dr. Holló Lajos ügyvéd Sándor-utcza 2. fejléces levélpapírján. MFM ír. Gyűjt. tegnap érkeztem Hollóval beszélni: Holló Lajossal, a Magyarország főszerkesztőjével, aki a korrektori munkával megbízta Mórát. — azt odaadtam mamának: édesanyjának, Móra Mártonnénak. — új külön munkával bízott meg: nem tudjuk azonosítani, mi lehetett ez a munka; az utalás („olyan rengeteg számadásokbul áll”) megengedi a feltételezést, hogy ez a külön munka azonos azzal az iparstatisztikai adatfeldolgozó munkával, melynek eredménye A magyar korona országainak gyáripara az 1898. évben c. munka lett. Vö. Hollós Róbert: A statisztikus Móra. Somogyi-könyvtári Műhely, 1979. 1 — 4. sz. 105 — 106. Móra erre vonatkozó emlékezésében azonban vannak ez ellen szóló utalások. — colloquiumokra: egyetemi vizsgákra. — hétfőn: jan. 10-én. — péntekre: jan. 14-ére. 32 MF — Walleshausen Ilonának, Budapest, 1898. január 14. Kedves Ilonám! Olyan a lelkem, mint a galamb, a kinek el van vágva a szárnya, de azért csapkod vele, mert repülni szeretne. Olyan nagyon-nagyon szeretnék legalább gondolatban haza- szállni, olyan jó volna hosszú levelet írni: de még gondolatba se időzhetek sokáig otthon, annyira ránehezedett a lelkemre a tanulnivalóm. Se éjjelem, se nappalom, annyi a dolgom még legalább egy hétig, mert állattanon, növénytanon kívül még földrajzbul is akarnék colloquálni. Még egy hete sincs, hogy visszajöttünk: és ilyen kis idő alatt olyan csodálatos módon lesoványodtam, hogy a jegygyűrűmet a jobb kezemen köll hordanom, mert a balrul mindjárt leesik, ha csak lefelé tartom is a kezem. Egyszer az utcán esett le róla, bele a sárba. Ügy megsajnáltam szegényt. Máskülönben szerencsésen hazaértünk (fene az ilyen hazatérésbe!) minden calamitás nélkül. Felit én aludtam át az útnak, felit Gyula. Alig bírtam ki egész nap az ébrenlétet: a vasúttól mindjárt előadásra egész délig, azután futtatni be a correcturába. Szegény Gyula el is aludt kórtanon. Most aztán megint belejöttünk a régi kerékvágásba és nyikorgunk tovább. Sok cudar nyomorgásomban, cipekedésemben azonban 59
