Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
mindig vigasztal, hogy nem egyedül magamért kínlódom, hanem azért a két öregért, a kik olyan sűrűn megkönnyeznek, meg azért, hogy érett kalászát életemnek, édes gyümölcseit nagyságomnak a te öledbe rakjam. És hiszem, hogy nem hiábavaló bizakodásom és nem hasztalan és csalékony az én reménységem . . . Csúnya, sivár sivatag az élet. Hamar befújja homokkal a legszebb emlékeket is. Még vasárnap este a te válladra hajtottam a fejem: ma már úgy elmosódtak a boldog napok, mintha esztendők választanának el tőlük. Csúf, hitvány, komédiás élet. Milyen más a te életed otthon, lelkem! Mert ha magánosán is, ha nálam nélkül is, de otthon vagy. Gond nem tör, semmi baj nem zavar, visszagondolhatsz csendes boldogsággal a múlt napokra és szövögetheted a jövendő aranyos fonalát. De nekem. . . Hanem mért búsítsalak én téged, mikor tudom, hogy valami kicsit bár, de még mindig sajog az elválás sebe és a Hideg-lányok vigasztaló beszéde aligha enyhítette a keservedet. Ha ugyan még a harmadik esztendőben is szeretsz annyira, hogy fáj az elválás. Mert most nem divat három esztendeig is szeretni. Legalább nem azzal az első szerelem melegével, a kivel az első esztendőben. Hanem te még most is csak az vagy, ugy-e édes szívem, a ki voltál az első theafőzések idejében, mikor a spejzajtóban fogtuk egymás kézit? És az leszöl-e, ugy-e, még akkor is, mikor már én úgy mondom neked, hogy: „édes öregem!” . . . Hát minálunk, lelkem, hogy vannak? Mihelyst szabad lélekzetet vehetek, mindjárt írok haza is. Édes anyám fölkelhet-e már? A tata keze nem fordult-e rosszabbra? Hát az a rossz lány? Hallhatok-e már jobb hírt róla? Most pedig százszor bocsánatot kérek, hogy többet nem írhatok, — egy hét múlva, esetleg előbb is kipótolom száz tetejivel. Addig pedig Mutterkának, édes Anyánknak, Zsuzskának kézit csókolom, — te pedig gondolj sokat szegény vőlegényedre és siess édes soraiddal, drága mindenem! Ölellek, csókollak: Ferkó Budapest, 98. jan. 14. Itt írom Pistáéknál a levelet. Tudod, hogy innen az ablakbul lelátni a villanyosokra. Éppen most szállt le Pista az egyikrül, hanem akkora szél fúj, hogy az Isten őrzötte, hogy a másikhoz nem vágta. Szórja a tetőkrül a cserepeket, mint áprilisban szokta. Az égrül is olyan tavaszi nap kacérkodik. Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt. Még egy hete sincs, hogy visszajöttünk: jan. 10-én reggel érkezhettek vissza Budapestre; a többesszám Walleshausen Gyulára vonatkozik. — calami tás: zavaró, bomlasztó, kellemetlen eset; kellemetlenség. — Gyula el is aludt kórtanon: Walleshausen Gyula orvostanhallgató volt; ekkor patológiai előadást hallgatott. — azért a két öregért: szüleiért. — a Hideg-lányok: nem tudjuk őket azonosítani. — a tata: Móra Márton. — Mutterkának: özv. Kanizsai Nagy Ferencnének. — édes Hányánknak: Walleshausen Jánosnénak.— Zsuzskának: Kanizsai Nagy Zsuzsának. — Pistáéknál: Móra 1st váróknál; akik ekkor Budán laktak. 60
