Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
31 Édes galambom! Olyan nagyon, nagyon nehezen vártam már ezt a szerdaestét, hogy egy szabad lélek- zethez juthassak és írhassak neked, kicsim, hosszú, hosszú levelet, de csak azért, hogy tetőled várjak még hosszabhat. .. Még csak tegnap érkeztem Hollóval beszélni: a pénz, a mit vártam, nagyon leolvadt: éppen hogy kifutotta a lakást, a maradékbul hagytam magamnak annyit, a mennyi elég ebben a hónapban bélyegre és villanyosra, a mi kicsi maradt, azt odaadtam mamának. Ezzel tehát rendbe volnánk, — hanem van egy nagyobb baj. Tegnap correctura után hivatott Holló: új külön munkával bízott meg, a mibe holnap este fogunk és a mibe valószínűleg beleőszülünk és beleőrülünk, olyan rengeteg számadásokbul áll, — hanem ez nem lenne olyan baj, mint az, hogy éppen most köll belefognom a munkába, mikor én is a colloquiomokra készülnék és nem hagyja szabadon egy perczem se. Tehát most két rossz között köll választanom: vagy Hollónál fölhagyok a külön munkával, a mikor magamra haragítva állásomat veszthetem, s kezdődnek rám nézve azok a kínos, keserves szeptemberi napok, mikor kereset nélkül, könnyes szemekkel kóboroltam az utczákon, szóval, vagy újra nyomorgok, — vagy nem colloquálhatok, a minek egy bolond következménye van: hogy aligha engedik el a 15 frtot. Ezt azonban bekeresem a külön munkával, hanem attul is tartok, hogy akkor ti magyarázzátok rosszra, ha nem colloquálok. Azért írom meg, kicsim, neked: mit akarsz, hogy cselekedjem? De — az Isten áldjon meg — ne érts félre, csak te ne érts félre! Ha akarod: colloquálok, mert én egy hét alatt négy, öt, esetleg hat tárgyból is elbirok készülni esténkint, — a mit nem dicsekvéskép mondok, mert úgyis elég jól ösmertek. Hanem akkor elveszthetem az állásom és mehetek téglát hordani, azonkívül a lelkem is, a szívem is megint megfanyarodik, elkeseredik. Ha nem colloquálok, megkeresem a tandijat, mert erre a hónapra még kapok 17 frtot, februárra 25-öt, márcziusra 25-öt, külön munkára 30-at, a mibül tandíjra, lakásra köll husvétig 40 frt s husvétra még marad 57 frt. De a tandíj elengedéshez is van még reményem, colloquium nélkül is, az érettségim alapján . . . Hanem elég is ebbül az unalmas, száraz dologbul; úgy elvette a helyet, pedig olyan sok írni valóm van még, a mi csak téged érdekel, tiszta tündérem. Mert kit is érdekelne te rajtad kívül, a mennyit én szenvedek? Tudod, kicsim, hétfőn, egész délután úgy sírtam, mint a gyerek, ha megverik. Beletemettem a képem a díván vánkosába, hogy a másik szobába ki ne halljék a zokogásom. Ügy megsajnáltál volna, én boldogságom, ha láttad volna, a mit szenvedtem. Sokszor fájt már a szívem, de így még nem. És úgy járok én megint, mióta eljöttünk, mint a beteg. Csak az az egy vigasztal, hogy tudom, hogy nem én magam szenvedek, hogy neked is fáj, a mi nekem, hogy neked is csak úgy hullik titkolt könnyed esténkint a párnádra, MF — Walkshausen Ilonának, Budapest, 1898. január 12. 58
