Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
Aztán, ugy-e, kicsi kis anyám, nem leszól most olyan idegen hozzám, mint eddig mindig voltál, mikor hazamentem? Ugy-e nem leszól hideg? Ugy-e, csak olyan meleg, őszinte szerelemmel leszól hozzám, a milyen-nel így, a leveleidben vagy? Jaj, kicsim, de jó is lesz most. De sokat leszünk most magunk, de kibeszélhetjük most magunkat. Sokszor megölelheted, megcsókolhatod kis apát. Meg a te helyedre is ülhetsz? Vagy tán te felejtetted már el, hogy hol van az? Mert én nem felejtettem még el azt, a mit te írtál. Dehogy felejtettem! Hiszen annyit álmodtam róla, pedig azelőtt sohse szoktam. Hanem ne engesztelésképp ölelj, csókolj, kis anyám: de azért, mert a szíved súgja, mert a szerelem hajt a karomba. Tanuld már meg, mi jó van a csókba. A komisz írásért pedig bocsáss meg, de sötét van, hogy már alig látok. A mit meg Mutterka mondott: írd meg a pénteki leveledben, ha örömet akarsz szerezni addig is ölelő, csókoló kis apádnak: Ferkónak Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt. Csonka (?) s keltezetlen. A családi levelezés egyik korábbi rendezője 1897-re datálta. A levél oly általánosságban mozog, hogy ezt biztosra venni nem lehet, éppúgy keletkezhetett 1898-ban is. De mivel a korábbi rendezőnek esetleg olyan dokumentum is lehetett a kezében, amely mára már nem maradt meg, elfogadjuk mint lehetségest, az 1897-es datálást. Az év végén, talán karácsony előtt íródott. az az „áldott szombat”: talán karácsony szombatja, amelyre Móra hazautazott. — eddig mindig voltál, mikor hazamentem: ez is amellett szól, hogy a levél legalább 1897. végi (vagy még későbbi), hisz már többször volt otthon. — Mutterka: özv. Kanizsai Nagy Ferencné. 26 MF — Walleshausen Ilonának, Budapest, 1897 vége vagy 1898 eleje Édes, édes, aranyos kis anyám! Igazán nem tudom, mivel, hogyan köszönjem meg azt a levelet, a mivel engem olyan nagyon-nagyon boldoggá tettél! Te jó, te szép, te édes kis anya! Észrevehetni a másik levelemen, hogy az olyan erőltetett és nem egész olyan, a milyent én szoktam írni. Mert minden gondolatom azon a te külön leveleden van most és alig tudtam ezt a levelet megírni, mert én most csak arrul tudok írni, a miről te is írtál. Ügy, úgy, édes kis anyám, olyan melegen, olyan szerelmesen, olyan őszintén köll írni kis apának, mintha csak ülnél otthon a kis apa öliben, a kis apa két karjában és csókolózva, mint két galamb, álmodnátok a jövendőrül. . . Ne tartson attul, drága kis anyám, hogy én itt taníttatnám, vagy mással taníttatnám meg magamat a csókra! Engem ugyan körülvehetne az egész világ minden lánya, anélkül, hogy valamelyiknek a csókjára vágyakoznám! 51
