Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
ß Jaj, te búzaérlelő, szőlőnövesztő, gyümölcspirosító, te kék egű, meleg napú nyár gyere, gyere! És hozd el azokat a boldog napokat, a kikért én most egyedül esengek a mindennapi imádságomban! Vagy maga is várja már. Nézze: Zuzska az elébb küldött egy rózsát: elküldöm ezt a két szirmát, aztán ezt a jázmint, meg citisust [?], a kiket ma hordoztam. Hanem előbb összecsókoltam őket. Az Isten áldja meg: küldjön a jövő leveliben bár egy viráglevelet maga is. Ezerszer és ezerszer csókolja kezeit örök híve: Móra F. 1897. m. 22. Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt. Hiányos keltezésű, a hónap jelölésének (m.) föloldása azonban nagy valószínűséggel nem március, hanem május. a rózsaleveleket: talán szó szerint kell venni, s rózsa szirmára írott rövidke üzenetekre kell gondolnunk. Vö. e levél végével. — elfoglalja az osztályvizsgákra való készülés: a hódmezővásárhelyi óvónőképzőben. — a bátyám levelit: Móra Istvánét. — mikor majd négy évig el leszek magátul tépve: amikor Móra majd egyetemi tanulmányait végzi Budapesten; ekkor tehát már eldőlt, hogy továbbtanul! — a Gyula tanítójára: magára Mórára. — megadja az árát, mint a hogy én megadtam három évvel ezelőtt: életének e kellemetlen epizódjáról közelebbit nem tudunk. — Gyula: Walleshausen Gyula. — Trungelék: Trungel János történelem- és hittanára volt Mórának és Walleshausen Gyulának; a többes szám talán a tanári kart jelöli. — mind a négy napon körösztül: az írásbeli érettségi vizsgán. — a másik háromból: matematikából, történelemből, latinból. — Zuzska: Kanizsai Nagy Zsuzsa, Walleshausen Jánosné testvére. 11 MF — Walleshausen Ilonának, Kiskunfélegyháza, 1897. augusztus 20. körül Kedves Ilonkám! A vonat indul. Még egy pillantás az utolsóra, a mi engem érdeköl: a Gyula álmosharagos képire és a vonat indul. Adieu Félegyháza! Nem is Félegyháza, hanem csak a harmadik tized! Az se az egész, csak a zálogház-utcza! Annak is csak egy kis háza, a ki a balsó közhöz második fölülről. Abban is csak . . . Eh, Isten veled, édes kicsikém, Isten veled, én drága mindenem, Isten áldjon, szőke angyalom, Isten áldjon, Ilonkám! Valamennyire fura dolog is, hogy az ember elhagyja a mennyasszonyát egyetlen csók, egyetlen ölelés nélkül! Még csak azt se kérdezze meg tőle, mit álmodott az első éjszaka, hogy a jeggyűrűt fölpróbálta az újjára! De még azt se mondani neki: szervusz! És mindezt csak azért, hogy egy kifordult eszű majomnak fejibe verjem a der-die- das-t! Szerencse föl! A 2467. számú másodosztályú kocsiban valami végtelen unalom fog el. Szeretnék sírni, de szégyenlem, bár csak magam vagyok is. Rágom a körmöm egész az eleven húsig: fáj. Néznék ki a jobb felül eső ablakon: szemembe süt a nap. 29
