Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
mely esetben kimentem volna a vonathoz, hogy a rendelkezésre álló pár percet együtt tölthessük, — hanem még 3/4 10-kor megérkezett, akkor behajtatott ide a Somogyiba s 11-kor ment tovább. Piros, telt a képe, egész neki fiatalodott, a kedve jó s mondja is, hogy igen pompásan érzi magát s augusztusban látogatástokra számít, Zsuzsáékkal együtt. Örülök, ha mentek — hiszen erről majd beszélünk még, már nem is olyan sokára. Ahhoz két hétre, mikor e levelemet veszed, ugy-e már indultok Szliácsról? Egyáltalán: van-e már valami megállapodástok az eljövetel idejére nézve? Talán lehet már róla tanácskozni, tekintve, hogy milyen nehéz elhatározású néppel vagy összekapcsolva. Egyébként hiszen az elhatározástokban nem muszáj hozzájuk alkalmazkodni. Annak, hogy oly nagyon kívánod már a Te savanyú, öreg uradat látni: ezen szóban forgó öreg úr természetesen igen örül. Nem mintha attól féltem volna, hogy Szliácsés a szliácsiak majd elfedtetnek veled: de, tudod, az olyan ragaszkodás, mint a tiéd, még az ilyen magának való embernek is jól esik, az ilyen vén önzőnek, a milyennek olykor alulírottat szokták tartani. Annak, amit az egészségi állapotodról írsz, már kevésbbé örülök; bár hiszen, mint hallom, ennek a fürdőnek a hatása utólag érvényesül. Bár úgy lenne, nálad is, Pankánál is, a kit ha egyszer kissé színesedni látnék, nagyon boldog lennék. Te, olyan rossz nekem arra gondolni, hogy őszre már meg kell osztanunk Pankát az iskolával! Mindjárt nem lesz olyan egészen a mienk. A takarékosságodért is kiutalom a méltó dicséretet, — kérlek azonban, hogy túlzásba azt se vidd, mint egyáltalán semmit. Nehogy éhezzetek! Az a pár forint, a mit esetleg így meg lehetne takarítani, igazán nem számít — inkább majd itthon takarékoskodj, fiam, a hogy tudsz. Mindenesetre érdekes, hogy Szigethyné annyira hangsúlyozta, hogy ott nem lehet takarékoskodni, — Te pedig azt írod, takarékoskodsz s az eredményből tényleg úgy látom. Én, sajna, nem tudok úgy takarékoskodni. Sőt inkább nagyon fényűző hajlamaim támadnak: a mennyiben este, az ágyban két szál gyertyánál olvasok. Abban a jóreményben vagyok, hogy Te ezt úgy se veszed észre, mire hazakerültök. S ha igen: akkor is legfeljebb az ősz hajszálaimat ritkitod meg felháborodásodban, azért meg úgysem kár. Hát hiszen tudod, nem igen szeretek az érzelmeimről beszélni, de annyit én is bevallhatok, hogy épen eleget gondolok Szliácsra. S ha nagyon akarod, még azt is bevallom, hogy nem kizárólag a doktorkisasszonyra gondolok benne . . . Nini, hát a társaságotok hogy áll? Hogy, mint, kikkel éltek: arról is Írjál már egyszer. Mi az este búcsúvacsoráztunk Baliával, Bobbal és kis ideig Marcellal. Ő azonban hamarosan átült az Almásiék asztalához, ott is maradt, haza is kisérte őket. Visszavártuk Bobbal és úgy mentünk haza együtt. Azt hiszem különben, Bob is jobban szeretett volna hozzájuk ülni, de beérte azzal, hogy csak átszaladt néhányszor. Engem még se mert ott hagyni az utolsó estén. Azt hiszem különben, a Bob jókedve nagyon elő fogja segíteni, hogy gyorsan és 239
