Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
hogy „kedves Móra úr, vegye tudomásul előzetesen is, hogy a jövő hónapban emeljük a fizetésit, még ha nem akarná is. Mert maga olyan szerény ember, hogy még tán ében is halna inkább, minthogy kérne — és olyan tökéletes újságíró, hogy ön nélkül most fölakasztanám magam, mert ezek a többi urak nem érnek egy ütet taplót!” Természetesen végtelenül jól esett ez az elismerés, még jobban az ígéret, hanem azért egészen hideg arczot vágtam és a fizetésemelést elfogadtam, de a dicsérés ellen tiltakoztam, állitván, hogy én igen együgyű, jámbor ember vagyok, a kit egy csepp vére sem húz az újságíráshoz s a kinek a vágyai nem terjednek túl egy kis szőke lányon, a kinek szeretném már a fejét bekötni és egy sereg könyvön, a melyek nélkül én szerencsétlennek érzem maga [m ]. A mire Békefi megint azt mondta, hogy semmit sem óhajt jobban, igazabb szívvel, mint az én boldogságomat, de azt úgyis elérhetném, ha újságíró maradnék és kapnék havonta — találd ki, mennyit, lelkem? — száz forintot! Én csendesen mosolyogtam és tagadólag csóváltam a fejemet, pedig lelkemben úgy örültem, mint a hogy nagyon régen nem. Mert ha akármilyen szerencsétlenség érne akár a vizsgámmal, akár az állással, — a jó istennek mégis csak lenne gondja ránk! És minden dicsekvés nélkül mondhatom, hogy úgy megszerették Szegeden az én együgyű, csendes természetemet, hogy csuda. A min azonban Te bizonyosan nem csudálkozol, a ki olyan kis idő alatt megszerettél engem, szegény boldogot! A héten találkoztam az utczán egy kis zsidóasszonynyal, a ki azzal szólított meg, hogy én vagyok-e Móra úr, mert ő Weisz Lipótné. Mondta, hogy a mamáékkal utaztak s egyúttal tudatta a lakásukat is. Most, ha a levelem bevégzem, megyek hozzájuk vizitbe. Hát ti hogy vagytok, édes angyalom: Zsuzsánknak csókolj kezet, hogy ne haragudjon rám, ha levelet nem írtam még nekik, de ezek az új viszonyok mindent megmagyaráznak s ha külön-külön nem kereslek is föl írásommal benneteket, együtt mindnyájatokat a szivembe zárva hordalak s lefekvéskor mindig az az imádságom, hogy rátok gondolok. Édes apámék levelire lehet, hogy írok, lehet, hogy majd csak elevenen viszem meg a választ. Mutterkának, mamákának szeretettel vagyok hűséges gyerekük, édes jó anyámnak, a kivel az éjjel is álmodtam, édes apámnak kézit csókolom, téged pedig, régi szentem, a régi szeretettel ölellek, csókollak: Ferkó Szeged, 1902. május 25. Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt. nehezen várod a hétfőt: május 26-át. — ebben az igazán ész nélkül való munkában: az újságírásban, pontosabban a „reporterkedésben”, ami Mórának első időben feladata volt. — menyasszonykodásod utolsó heteiben: július 14-én esküdtek meg. — suplincza lehetnék pádovai Szent Antalnak: sublence, mindenes segítsége. — csütörtökön: máj. 29-én. — megkaptam az értesítést: valószínűleg egyetemi vizsgája időpontjáról. — pénteken, szombaton fönt: máj. 30 —31-én; Budapesten. — vasárnap: jún. 1-jén. — Szigetiéktől: Sz. Szigethy Vilmostól s édesanyjától. — Békefi: Békefi Antal. — nem érnek egy ütet taplót: egy tűzgyújtáshoz elegendő taplót, azaz szinte semmit. — ha akármilyen szerencsétlenség érne akár a vizsgámmal, akár az állással: Móra ekkor nem tette le a hátralevő egyetemi vizsgát, s tanári álláshoz sem jutott (lehet, már nem is akart jutni). — Weisz l—ipótné: Rosenberg Rebeka (1865 — 1935). (Komoly Pál 208
