Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
102 MF — Walleshausen Ilonának, Felsölövö, 1900. május első napjaiban Kedves Ilonkám! Tegnap este, mire megírtam a levelet, már bezárták a postát — délután öt órakor!! Ilyenformán csak most, hétfőn adhatom föl ezeket a bizonyosan várva várt sorokat s azt hiszem, te meg csak majd szerdán délután veszed kézhez. A késésnek azonban van valami haszna is. A ládámat ugyanis Sántha még mind e mai napig nem küldte utánam. Most egy okos dolog jutott eszembe. Ma megírom Miskának, hogy a ládát ne ide küldje, hanem Félegyházára. Hiszen jórészt könyvvel van tele, a minek én itt mi hasznát se veszem. Édes anyám lesz olyan jó, hogy kiszedi belőle a ruhaneműimet, egy pár czipőmet, a verseimet, egy nagy csomó levélpapírt, meg az irómappát s talán ha ti lennétek olyan jók és beleegyeznétek, az egészet az ágyneművel együtt bele lehetne tenni a Gyula ládájába, mert az én ládámat már alig lehet használni. A címet ne úgy írjátok, a hogy az előbbi papíron írtam, hanem így: F. Lövő, utolsó állomás: Felső-Eör, Vas m. A levélre azonban nem kell ráírni, csak F. Lövő Vas m.-ét, mert postánk van. Tudom, gondoljátok, hogy milyen sok baj van én velem még ilyen messzirül is, de vegyétek figyelembe azt is, hogy mindez a fösvénység csak azért, mert takarítani akarok, a hogy lehet. Még lámpát se vettem, hanem gyertyával világitok. Ha a pakkjaim megjönnek, attul fogva nem is igen lesz költségem semmire. A mi a hazamenetelemet illeti, junius 29 — 30 előtt szó se lehet róla. Pünkösdkor éppen inspekcióm van: azaz akkor három napig én vigyázok körülbelül 100 benlakó fiúra s minden tettükért én vagyok felelős. Akkor különben vendégem lesz: Pista föltétlenül lejön hozzám. Te nem gondolnád jónak lejönni, ha nem az én szép szemeimért is, legalább ennek a gyönyörű vidéknek a kedviért? De elég is lesz a levélből. Azért is elég, mert muszáj befejeznem. Most állt meg az iskola előtt a főigazgató kocsija. Itt marad egy hétig. Igaz, hogy én, mint egy hetes tanár, nem felelhetek a gyerekek szamárságáért, hanem azért isten legyen irgalmas nekünk ezen a héten. Csókollak téged, édes anyám, apám kezeit csókolva kérem őket, ne haragudjanak az alkalmatlankodásért: Ferkó Mikor volt ott a veje, Mutterkám? Tintával írott autográf, az Egyetemi Kör levélpapírján MFM ír. Gyűjt. Keltezetlen. A levél egyik korábbi rendezője 1900 májusára datálta. Ez helyes; a levél megírásának kikövetkeztethető helye, s több tartalmi utalás arra enged következtetni, hogy nem sokkal a Felsőlövőre kerülés után, talán éppen 1900. május 5-én keletkezett. Sántha: Sántha Mihály. — Gyula: Walleshausen Gyula. — takarítani akarok: takarékoskodni, megtakarítani akarok, Móra egyik jellegzetes szava ez időben. — Pünkösdkor: 1900. jún. 3—4. „inspek180