Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
menyasszonyom. Különben azt mondják, a temetői beszédem igen sikerült volt, a tegnap estivel pedig sok tapsot szereztem. De mennyivel többet ért volna nekem, ha te simítottad volna meg érte a hajamat! Gyula a temetőben nem volt kint, hanem az estélyen ő is ott volt. Hát szeretsz-e még, lelkem? Olyan, mintha még sohse lettem volna ennyi ideig elválva tőled. És sohse voltam még ilyen rossz, mióta szeretlek, mint most. Látod, tegnap délután is el köllött utasítanom egy szegény beteg kéregetőt — mert nem volt neki mit adnom, hiszen én magam is csak olyan koldus vagyok, mint ő. Hanem azért ne félj, édes, nem leszek ám otthon valami zsémbes, haragos, harapós úr, a kinek mindig az orra vére folyik. Éppen, mikor idáig értem az Írásban, jelenti a cseléd, hogy engem egy hölgy keres. Azt mindjárt gondoltam, hogy nem te, mert ha te jöttél volna, akkor két hölgy keresne, Zsuzskára szinte nem gondoltam, mert az nem énhozzám jött volna először, hanem Gyulához — hanem arra gondoltam, a ki volt: előttem volt nagyon meg- sápadtan, nagyon megfogyottan: Linka néni. Hírit vette, hogy haza szándékozom menni, gondolom, Balázs mondta neki, s arra kért meg, hogy kérdjem meg otthon: haragszanak-e már, hogy Jancsi olyan régen ott van, mert ha igen, akkor lemegy érte és fölhozza, mivel ő még most se mehet haza. Nem igen értettem meg a beszédjit, mert azt nem mondta, mi baja, csak annyit mondott, hogy operálni akarják. Még eddig alig került neki valami a gyógyítás is, a koszt is, hanem most kosztra Tamásék- hoz megy. Nagyon keservesen panaszolta, hogy senki nem ír neki s különösen a lelkemre kötte, hogy te veled írassak, mert „ma még ő a beteg, de holnap más is lehet.” Ezután pedig áttérek arra, a mit már az elébb is akartam írni, de a miben a Linka néni jövetele megzavart: a ZsuZska dolgáról. Juhász Balázs volt itt csütörtökön este s roppant fontoskodó és jóakaró képpel előadta a „Nagy Zsuzska” ügyit, folyton csak per Zsuzska titulálván tantit. Én nem tulajdonítva fontosságot az egész dolognak, nem siettem a válasszal, hanem aztán Balázs is kérdezte, hogy tudok-e már a dolog- rul, mert Zsuzska Pistának is akar írni ebben az ügyben. Én igen kérem Zsuzskát, ne írjon senkinek sem. Juhász is, Nánássy is úgy adták elő a dolgot, hogy ha a tanítók lányai számára lenne internátus idefönt, azok közt szeretne Zsuzska úgynevezett „anya” lenni, sőt Juhász még holmi házvezetőnőségről is beszélt. Nem is szólva azokról a nehézségekről, a melyekkel egy ilyen állás elnyerése járna — pl. a fiúinter- nátusok vezetője, hivatalos „apja” nagys. Józsa Mihály közoktatásügyi tanácsos lett — mondom, ezekrül a nehézségekről nem is szólva, hogy jöhetett Zsuzska arra a gondolatra, hogy a tanítók lányainak is létesítenének ilyen internátust, mikor a fiúk számára is, s csak a fiúk számára 30 esztendő óta csinálgatják ezt, a mit most is alig bírnak megnyitni 30—40 tanító fiú részére. Nem tudom elgondolni, hogy gondolhatott erre Zsuzska, — vagy talán valaki ajánlotta neki? Itt egy olyan internátusról nem is álmodnak. És aztán ezt a szolgálatot, a mire — mint Juhász B. nagy-öntelten mondta — „öt kérte meg nagyon Zsuzska”, ezt a szolgálatot ép úgy elvégezhette volna három nekem írott sor, és nem lett volna szükséges idegenekhez fordulni, a kik bizalmassági kérdést csinálnak a dologból. — 152
