Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
A mi különben illet, hát csak élek, mint kis varjú az ágon. Dolgom nincs túlságos sok, ráér a szakállam nőni. Van is már olyan, hogy árnyékot vet a falon is. És azt mondják, a kik értenek hozzá, hogy jól áll. Tata is azt mondaná. Hanem te nem mondanád, mert nem értesz hozzá. Ámbátor egész biztos vagyok affelül, hogy ha én holnap, azaz vasárnap este váratlanul otthon teremnék, vagy délelőtt magam toppannék be a levelem helyett: hát mindamellett is, hogy veszedelmesen hasonlítok Ézsauhoz, a kinek még a nyelve is szőrös volt, úgy összecsókolnál, de úgy, hogy azt ki se lehet mondani. Sőt többet mondok: azt hiszem, még Zsuzsám is megcsókolna mindnyájatok előtt is — mert arrul, hogy mit csinálunk, ha Mutterka, meg te odabent nem vagytok, szót se érdemes tenni. — írod, hogy Béláék sűrűn járnak hozzátok. Hál istennek, csakhogy telik az időd. Hanem azért — ugy-e lelkem — szoktál néha én rám is gondolni ? Mert én is szoktam ám néha te rád! Mostanában például nagyon sokszor összerettenek, mikor csengetnek az ajtón — és mindig arra gondolok, hogy ti jöttök, főképpen hogy te. Hogy azonban mindig csalódom, a minek nem én vagyok az oka — azt te tudod legjobban. Annak, hogy a kép megvan, az arcképeteket értem, nagyon örülök. Hogy jöttetek rá, hogy abban a könyvben volt, a mit hazaküldtél Dobáknak? A kinek különben szintén írni fogok a napokban, ha előbb nem, halottak napjára. Tinéktek pedig, illetve neked, majd járatom az Egyetemi Lapokat, a minek minden számába lesz versem, tatának és Mutterkának pedig majd mire hazamegyek, viszek egy-egy kalendáriumot. Tata, mama igen meg fognak neki örülni, mert ő róluk ír Pista egy verset, egy nagyon szép kis verset. (Én pedig annak örülnék meg igen nagyon, ha megírnád a jövő leveledben, mi volt az, a mit emebben értettél: hogy te csak akkor vagy boldog, ha valamire gondolsz, a mit én már tudok, hogy micsoda. írd meg, kis anyám, hétfőre, mi az? Ugy-e megírod?) Azt írod az utolsó leveled végin: rövid volt a levelem. Pedig most is úgy lesz, lelkem, mert ha még írok hozzá, ma nem adhatom föl és te nem kapod meg rendes időben, hanem majd a jövő levelem, lelkem, az majd sok lesz és hosszú, hiszen akkor — ha igaz — félig-meddig már tanár bácsi leszek. Most pedig Isten veled és az én igaz szerelmem! Csókollak, csókollak édes kis bolondom, sokszor, nagyon sokszor! Bocsásd meg, a miket ellened vétettem. Enyéimnek és tieidnek csókolj helyettem kezet! Csókollak, csókollak (úgy, mint. . . tudod már, hogy?), csókollak: Ferkó Bpest. 99. okt. 14. Hogy pedig ilyen érzékenyen búcsúzom, annak az az oka, hogy Pistáékhoz megyek és éjfél felé jövök haza, és azt sohase lehet tudni, hogy az utón nem ütnek-e agyon? Csókollak azért még egyszer és ezerszer! Csókollak! Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt. Nagyságos Móra Veretlenné [. . .] úrasszonynak: ez akkor még csak játék! — csütörtökön: okt. 12-én. — Gyulától: Walleshausen Gyulától. — halottak napjára: nov. 1-jére. — Márton-napra: nov. 11-ére. — überc^ieherben: felöltőben, könnyű átmeneti kabátban. — a temetőben beszélnék: Klapka György sírjánál. 144
