Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt. öregnél: Péterfy Sándornál. — Gyulárul: Walleshausen Gyuláról. — a cserét: ezek szerint Walleshausen Gyula is beköltözött a tanítók főiskolai internátusába? — a F. H. tárcáját: a cikket nem sikerült azonosítani, nem regisztrálja Vajda Lászlóné és Gyuris György Móra-bibliográfiája sem. — Vista: Móra István. — Wellenezné: Walleshausen Jánosné. — táncolni a te kedvedért sem tanulok meg: lásd Móra 1899. ápr. 24—29-ei levelét. — Radnára is elmennél értem: Radna híres magyar búcsújáróhely volt. Vö. Bálint Sándor: Radna. Jelenkor, 1940. aug. 1. — Julcsa: Móra Juliska. — Jakubeknek: Jakubek Emmának. — mamárul, vagy tatárul: szüleiről. — Juli néni: valószínűleg Péterfy Sándor húga. — mit tesz az a „H. I.” : mi sem tudjuk, valami tréfás szerelmi utalás, játék lehetett. — akár a körmagyar, akár a kreuz-polka: táncok. — Jakab: Jakubek Emma. 76 MF — Walleshausen Ilonának, Budapest, 1899. május 10. Ugy-e, egyetlen vigasztalásom, ugy-e, ha készakarva kerestem volna, hogy mivel szomorítsalak meg születésed napján, ugy-e akkor se találhattam volna alkalmasabb dolgot, a mivel hosszú időre megrontsam minden örömödet? Hogy kivánjak most éppen én sok örömet és sok boldogságot neked? Én kivánjak neked boldogságot, a ki a te boldogságod vagyok és a kit a sors most elégedett boldog emberből elégedetlen zugolódóvá tett? Tudom, hogy mindenem vagy, hogy nálad nélkül árvább vagyok az utolsó fűszálnál és koldúsabb az utolsó bogárnál. Tudom, hogy neked köszönhetem, ha kedvem van az élethez: hiszen csak teérted van. Tudom, hogy a te érdemed az, ha írtam már valami szépet és ha alkotok még valami nagyot. Mert a hogy a napsugár nyitja ki a virágot: úgy a te szerelmed borította virágba a lelkemet, a te szerelmed fakasztott lelkemben minden eszmét, a mi szép és nemes. És én nem adhatok neked semmit, a mivel kárpótolva lenne áldozatul hozott fiatalságod! Olyan vagy, mint a rózsa, a melyik embernemjárta, elhagyott helyen egyedül nyílik: míg a többi lány két kézzel szedi a fiatalság örömeit, te lemondva mindemül énértem, egyedül nekem nyílsz, nekem virítasz. Emlékszel még arra a levelemre, a mit ábrándos, rajongó deákszívvel Vásárhelyre írtam neked születésed napjára? Olvads el azt a levelet még egyszer, ha nem emlékeznél rá, mert most, születésed napján, ebbül a szomorú alkalombul megint azt kérdem tőled: erős vagy-é? Azóta sokat változtam, sok álmom, sok ábrándom cserbehagyott, de lelkem újabb szenvedések megedzették: hanem a jövőt most is csak úgy látom, mint akkor. Lehet fényes és ragyogó, de lehet sötét és zordon is. Lehet, hogy a szenvedéssel köt az frigyet, a ki az enyémhöz fűzi életét, de az is lehet, hogy babérral koszorúzom meg annak a homlokát, a ki megfelezi a szenvedéseimet. Nem ígérek semmit, de sokat adhatok. Láthatod, hogy szerencsés nem vagyok, a sors többet ver, mint áld, több akadályt gördít elém, mint a mennyin átsegít, de hiheted, hogy a mint eddig áttörtem magamat mindenen, ezután se rettenek vissza semmitől, hogy téged boldogíthassalak. És azt is láthatod mindenek fölött, hogy téged dicsőségembe, keserveimbe egyformán szeretlek mindenek fölött és mindenek előtt. . . Erős vagy-e? 129
