Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
75 MF — Walleshausen Ilonának, Budapest, 1899. május 1—6. Édes Szerelmem! 1899. május 1. Hétfő. Ma egész nap bent dolgoztam az öregnél, hanem minden félórába kiszaladtam megnézni, nem jött-e már meg a leveled, de csak délbe hozta a levélhordó, éppen mikor ebédeltünk. Mert ma az öregnél ebédeltem. Ebédközben kérdezősködött Gyulárul is: hogy meg van-e elégedve a koszttal? Azt mondja, gondolta, hogy nem bánja meg Gyula a cserét. Ma idefönt valami kimondhatatlan ítélet-idő volt. Két esztendő alatt még nem Volt ilyen rettenetes szél. A kertben két nagy fának az ágait is letördöste, éppen az ablakom alatt. És én nem túlságos jó kedvvel gondolok most vissza arra a május-elsőre, a mit ezelőtt kétesztendővel a kis szobában együtt töltöttünk el. Emlékszel? Mikor reggel odamentem, abba a kis piros ruhádba voltál, a melyikbe nekem olyan nagyon tetszettél, abba a kislányos kurta ruhában, a mit te csak takarítani szoktál fölvenni. De hát úgy van avval az ember, hogy sohse azt teszi, a mi jobban áll neki. Én se hordok otthon szakállat, pedig biz Isten kétszer annyit érek így, mint borotválkozva. De most már mégis kénytelen leszek megborotválkozni, mielőtt hazamennék, nem ugyan a vizsga kedviért, hanem mert tele van a szakállam fehérrel, a mit mégis korállok egy kicsit. Mert nagyon ráérek még öregedni, hiszen még két május elsejit bizonyosan hajadon fejjel köll megérnem (már úgy értsd inkább, hogy: legényi állapotban). Jaj, bizony sokkal könnyebb lenne a szél zúgását hallgatni is kettesben (de csak kettesben!), osztán mindjárt szebb lenne az idő. (A te szemed sötétben is ragyog!) Csókollak! Május 2. Kedd. A mi illeti a F. H. tárcáját, elolvastam, meg is szégyeltem magam miatta kellőképpen. El se olvastam addig, míg te nem figyelmeztettél a leveledben, mert csak úgy átfutottam a lapot vasárnap, a tárcának is láttam a czímét, de a fene gondolta volna, hogy én rólam szól. Hanem most már elolvastam és megbizonyosodtam róla, hogy csakugyan én rólam íródott. Nem is sejthetem, ki lehetett az a szerencsétlen, a ki elkövette, hanem akárki írta, szépen írta meg, habár rémnagyokat állít rólam és kedvem volna ellenbírálatot írni róla. Pista is nagyon megörült neki. Azért bocsátom meg az ösmeretlennek, ha nagyokat állít rólam, mert Pista is sokat állított rólam valamelyik nap. Nem tudom, hogy, hogy nem, de szóba kerültek az egyetemi tanárok, panaszkodtam rájuk, hogy milyen hanyagok. És akkor mondta Pista, hogy: Eljön az az idő, mikor te magasabban állsz, mint ezek az emberek és akkor szemükre köll lobbantanod minden vétküket! Én azonban ez idő szerint nem vágyakszom magasabb méltóságra, minthogy mentül előbb a Wallenczné veje lehessek. Az azután elég is lesz nekem egész életemre! Manó bánja akár a dicsőséget, akár a rangot, méltóságot, csak egyszer egy tányérból 126
