Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
ehessünk! Egy kézszorításod többet ér akármilyen tapsnál és ha te egyszer végigsimogatod a hajamat, nem adom én azt oda senki babérkoszorújáért se. Mert te vagy az én egész világom — hanem táncolni a te kedvedért sem tanulok meg! Május 3. Szerda. Ma vettem a Gyula levelezőlapját, hogy holnap estére menjek el hozzá. Ma délben egyetemrül jövet különben is benéztem hozzá, de már akkor nem volt otthon. Szegény gyereken meglátszik, hogy sokat tanul, mert a rendes kosztja dacára is nagyon sovány. Pedig most még csak mennyasszonya sincs neki. Kérdezősködsz a vizsgáimul is, hogy írjam meg a te megnyugtatásod végett. Ez a mondat kicsit homályos érteményű. Hát mi végett köll neked megnyugodnod? Vagy imádkozni akarsz értem? Tán még Radnára is elmennél értem? Megnyugtatásodra azonban most még nem jelenthetek ki többet, minthogy okvetlen megírom a vizsgám napját, mihelyst megtudom. Ez ideig azonban csak azt a szomorú dolgot tudom teljes bizonyossággal, hogy 10 osztrák értékű forintokat, a mint már írtam is, még a múlt héten le köllött olvasnom. Azt hiszem azonban, hogy a jövő héten már meg tudom írni egész pontosan a napot, mikor vizsgázom. Körülbelül 26—28. körül lesz. Addig is, míg biztosat írok, kérlek, légy nyugodt addig, míg én nyugodt vagyok. Május 4. Csütörtök. Azt se értettem a leveledben, hogyr Julcsa a levelemet át adta Jakubeknek. Váltig törtem rajta a fejemet, hogy történhetett az, — míg azután a Julcsa mai levele fölvilágosított. Addig is, míg ráérek neki írni, megmondhatod az én „lelkem kis hugom”-nak, hogy nagyon megnevettetett a huncutságával. Jelesen volt az a levél megcsinálva, hanem Jakubek fura fogalmakat alkothat magának az én helyesírásom felül, mert abban az „én levelemben” akad írás hiba elég szép számmal. Ha ír Julcsa Pistának, a mit okosan tesz, csak az íráshibákra vigyázzon. Aztán nekem is jól esett volna, ha mamárul, vagy tatárul egy szót is írt volna bár, legalább azt, hogy semmi bajuk sincs, — de még csak nem is említi őket a levelében. Azt hiszem, mama nem látta ezt a levelet, mert valamit még is csak íratott volna nekem. A czipót azonban járandóságával együtt megkezdtem. Ha vasárnap este elmennének mamáék, köszönd meg mamának helyettem. Különben hétfőre, vagy keddre írok már nekik is. Sohse gondoltam volna, hogy ilyen rossz fiú legyen én belülem: mert több egy hónapjánál, hogy nem írtam haza. Hanem legközelebb kipótolom. — Hát ugy-e, édes virágom, nem untad még meg ezeket a hosszú leveleimet? Mert ha sokallanád már, írd meg őszintén. Te még sohse írtál nekem olyan kedvemre való levelet, mint ezek a mostaniak. Különösen ez az utolsó. Látod, csúnya, előbb is megszerezhetted volna ám te nekem ezt az örömet. Hiszen olyan kevés köll énnekem ahhoz, hogy' boldog legyek. És ha akármi bajom volna, akármi érne, — de a te írásaidból azt látnám, hogy te nagyon szeretsz, ez elfelejtetné velem minden bajomat. De azért jobb lesz mégis, ha nem a leveledbül, hanem a szemeidből látom (meg a csókodbul érzem), hogy szeretsz. Még így sohse vártam szünidőt és ilyen boldog még 127
