Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
74 All — Walleshausen Ilonának, Budapest, 1899. április 24 —29. 1899. ápr. 24. Hétfő. Édes Szerelmem! No látja, így már megértjük egymást. Mert ilyen levelet kegyed másfél esztendő óta nem írt nekem. Frissen kapott soraiból látom, hogy tud ön másképp is írni, mint a hogy szokott. Csak azt óhajtanám még tudni, hogy kinek szokott magácska máskor igy Írni. Mert mikor végig olvastam a levelet és összehasonlítottam az eddigi tizenhárom soros leveleivel, önkéntelenül is arra gondoltam, hogy kegyed elcserélte a levelet és a nekem czímezett borítékba a másnak szánt sorokat tette be! Ha csakugyan bebizonyosodik a sejtelmem, akkor jobb lett volna önnek, ha nem látja meg az Isten szép világát! És ajánlom, hogy keresse fel sűrűn a szőlőt, búcsúzzon el a napsugártul, a cseresznyefáktul, meg a Hideg-lányoktul és menjen világgá, mielőtt én hazamék. Mert én nem vagyok féltékeny az én vőlegényi jogaimra, — mindazáltal az Isten irgalmazzon bűnös lelkinek, ha előre is szarvat rakott az én ékes homlokomra! Hanem tréfán kívül, kicsim, olyan nagyon-nagyon jól esett ez a levele. Látja, galambom, sűrűbben is megszerezhetné maga nekem ezt az örömet, mert ha terhire esnék is mindig ilyen levelet írni, hébe-korba még is csak megtoldhatná a rendes tizenhárom sort héttel és egy kis meleg bizalmasságot is csepegtethetne bele, mint a hogy most cselekedte. Hanem csak most veszem észre, hogy én még mindig tnagáz- lak téged, mintha csak beszélgetnék veled. Igazán mondom, hogy egész beleéltem magam abba a gondolatba, hogy én most teveled beszélgetek . . . Pedig dehogy! Itt írogatok az asztalomnál szomorú magánosságban, fene nagy könyvek közt. Ma végeztem be a tanulást, úgy, hogy most már csak az lenne jó, ha a jövő héten vizsgázni lehetne. A mihez azonban igen kevéske a remény, mert a folyamodványokat is csak holnap lehet még beadni vizsga-engedélyért. Most csak azt írom még meg, aztán jó éjszakát mondok a világnak. Csókollak! Április 25. Kedd. Ma növénytani gyakorlaton sokáig beszélgetett velem Mágócsy, az a tanár, a kinek annyira megtetszett a kollokviumom. Mondta, hogy nehezen várja a vizsgámat, mert nagyon kiváncsi rá. Te mindenesetre azt kérdezed magadtól, mikor idáig olvasol, hogy mi közöd neked ehhez? Annyi közöd minden esetre van, hogy én ebbül a Mágócsy érdeklődéséből kifolyólag gondoltam valamit, a mi a jövőmre, a közvetlen jövőmre, a legközelebbi két esztendőmre vonatkozik, a miről veled már olyan sokat beszélgettem. Emlékszöl rá bizonyosan, mert én nagyon is emlékszem, hogy mennyire erősködtél, hogy jövőre menjek vidékre segédtanárnak. Én pedig a mint tudod, azt mondtam, nem megyek. Most már megmondom, mért. Mert az én tervem régtől fogva az, hogy én nem 122
