Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
tervet, a minek a segítségivei én, ha elvégezek, három esztendő alatt pesti reáliskolai tanár lehetek, a kiknek pedig 3200 forint az évi fizetésük . . . Én pedig nem óhajtók semmit, semmit, se reáliskolát, se 3200 forintot: csak azt az időt, mikor egy kicsi szőke lányt, a ki énnekem akkor se ér vállig, ha lábujjhegyre ágaskodik, mondom, hogy ezt a kicsi szőke lányt mint asszonyt vezethessem el az oltártól . . . Hanem bizony még addig sok-sok idő van az epekedésre. Tintával írott autográf. A papír ketté van hasadva, csonka is; a levél vége hiányzik. MFM ír. Gyűjt. már az új helyen vagyok: Péterfy Sándornál; vö. a febr. 7-ei levelezőlappal. — A gyerekektől: valószínűleg Walleshausen Gyulától és Sántha Mihálytól, akikkel együtt lakott a Baross utcában. — sifon, szekrény. — az öreg: Péterfy Sándor. — A buga, a ki a háztartását vezeti: valószínűleg az a Julis néni, akire Móra több későbbi levelében is utal. — Mutterka: özv. Kanizsai Nagy Ferencné. — Pista: Móra István. 69 MF — Walleshausen Ilonának, Budapest, 1899. február 18. Édes Szerelmem! Megint egy kis késéssel kapod a levelem, a miért mindenek előtt bocsánatod kérem. A késésnek részben te vagy az oka. A mennyiben az este (pénteken este) azzal a határozott szándékkal feküdtem le, hogy ma (szombaton) korán reggel felkelek és megírom a te leveledet. Azonban nagyon nyughatatlan éjszakám volt, a fejem fájt és egyre hánykolódtam. Hajnal felé volt már, mikor elaludtam és akkor veled álmodtam, valami nagyon szépet. Aztán fölébredtem volna én idején, hanem sajnáltam, hogy félbeszakadt az álmom veled, s abban a reményben, hogy majd megint rólad álmodom, addig-addig próbálgattam az álmodozást, hogy úgy eltaláltam szunnyadni, hogy csak félhét után ébredtem föl, — a mikor már kicsi volt az idő az írásra, mert egyetemre köllött sietnem. Délután pedig korrektúrába mentem — mert Endre Laczi egész héten beteg volt s mivel nekünk még egész héten nem volt előadásunk, hogy a szünidőm ne veszszen egészen kárba, bejártam helyettesíteni egész héten. A Bánffy bukása miatt aztán csak este félhétkor lettünk készen a lappal — úgy, hogy csak most, este 10 órakor jutok az íráshoz. Ha úgy szeretsz még, a hogy szerettél: képzelem, hogy mennyire bánt az én késedelmem és milyen rosszul esik látszólagos hanyagságom. Hanem elég büntetés nekem már az is magában, hogy én is csak valamikor kedden kapom meg a te egy-két sorodat. Hát szeretsz-e még, lelkem? Mert attól félek, hogy majd egész más szivet találok otthon, ha husvétra hazamegyek, mint a kit ott hagytam? Vagy hogy a te szíved feljött énvelem Pestre, mint a hogy az enyém ott maradt Félegyházán? Szinte képzelem, micsoda hideg arcot és hideg szívet fogsz mutatni, ha hazamegyek. Legalább az első napokban. Hanem aztán, aztán! Aztán annyi figyelmet fordítasz rám, hogy mindig házsártoskodsz velem, mindig porolsz, sohse hagysz békét, elkeseríted az egész 112
