Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)
Sata Kinga Koretta: Új kultúra-elemekkel szembeni magatartás
Kalocsa, 1993. november 15-19. SATA KINGA KORETTA Babes-Bólyai Tudományegyetem, Kolozsvár Új kultúra-elemekkel szembeni magatartás ^ Egy sikertelen -kitűzött célját el nem ért- kutatás feldolgozása főleg az eljövendő kutatások perspektívájában szükséges. 1993. szept. 7-12. között hárman a kolozsvári Babes-Bólyai Tudományegyetem néprajz szakos diákjai közül a Bákó megyei Csíkban (Ciucani) különböző tematikájú gyűjtéseket próbáltunk végezni. A kitűzött témák a falu szellemi kultúrájára, mentalitására vonatkoztak (Falu és pap viszonya, Templom és falu viszonya, Történelmi tudat a faluban), illetve néhány ezekből fakadó anyagi, konkrét kérdésekre is.Tehát a kitűzött cél megvalósítása érdekében alapvető fontosságú lett volna az emberekkel való mélyebb kapcsolat kialakítása. Ehhez pedig szükséges lett volna bizalmuk megnyerése, kíváncsiságuk felkeltése. Ahhoz képest, hogy hány emberrel álltunk szóba, azok aránya, akiknek bizalmát sikerült megnyerni, nagyon alacsony. Az a bizonyos ideális viszony, amelyben partnerként kezelik a kutatót, mintegy beavatják, beengedik saját kultúrájukba, tehát amikor úgy a kutató, mint a kutatott, vizsgált egyén el tud mozdulni a másik irányában, közlekedni tud a mentalitások és normarendszerek között, nagyon kevés esetben valósult meg, többnyire olyan emberek esetében, akik valamilyen mértékben „kilógtak” a közösségből Nem csak abban az értelemben, hogy otthon voltak találhatók a legnagyobb dologidőben is. Ennek a látványos interakció- (néha akár kommunikáció-) hiánynak rossz élménye kényszerített bennünket az okok keresésére. Az okok egy része meg is fogalmazódott különböző emberekkel folytatott beszélgetéseink során, más részükre pedig gesztusokból, pillantásokból, arckifejezésekből, köszönési formulákból és más nem annyira nyilvánvaló vagy nem verbális jelekből következtethettünk. A verbálisán is megfogalmazott okok között gyakoriságukat tekintve első helyen szerepeltek olyan típusú válaszok, mint „Ó, én már beszéltem eleget”, „A múlt héten is vótak, azoknak elmontam már” vagy „Annyit kérdeztek arról, hogy (...) én már többet nem mondok”. Tehát az előttünk Csíkban járt kollégák (akik ugyanannak a „terepmunkának” a részesei voltak) úgymond már mindent megkérdeztek. Mi rejlik e válasz mögött? Elsősorban nyilván az, hogy semmiképp nem tudták azt a fajta csodabogarat, hogy néprajzos /társadalom-kutató elhelyezni a maguk világképében. Nem értették, hogy miért jön ki a faluba annyi városi ember egymás után olyan dolgokról kérdezni őket, amelyekről eddig soha nem kérdezték. Ráadásul van nekik olyan valamijük, ami „lefogja a beszédet”, tehát nem is akárhogyan illik válaszolni. Nem értették, hogy mire jó az nekünk, és nem tudták eldönteni, hogy ő maguknak mi is ebben az akcióban a szerepük. Gesztusaik, gyors odaköszönéseik és továbbsietésük is arra enged következtetni, hogy kód- és normarendszerükben erre az esetre 31
