Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)
Gazda Enikő: Koldulás, kéregetés
Kalocsa, 1993. november 15-19. GAZDA ENIKŐ Babes-Bólyai Tudományegyetem, Kolozsvár Koldulás, kéregetés Sajnos, a koldulás néprajzilag kevéssé kutatott téma mind Magyarországon, mind pedig külföldön, annak ellenére, hogy már nagy múlttal rendelkező mesterségről van szó. Magyar múltjáról csak annyit említsünk meg, hogy már első magyar nyelvű kódexünk, a Jókai-kódex megemlíti a „koldulni” igét, tehát ez akkor már ismert fogalom volt. A XVII. században néhány foglyot időnként kiengedtek a börtönből, hogy koldulással gyűjtse össze azt a sarcot, amivel kiválthatta magát.(NYÁRI 1872. 1.) A felvilágosult abszolutista uralkodó, II. József már jónak látta, hogy a nagy számban koldulok tevékenységét rendeletekkel korlátozza. (CSIZMADIA 1943. 1.) A napjainkban egyértelműen deviáns színezetűvé vált társadalmi csoport megítélése nem minden történelmi korban volt ennyire negatív. A késő középkorban motiválta jelenlétüket a szinte kötelezővé tett keresztényi adakozás (HUIZINGA 1979. 172 ), s a háborúkat és súlyos gazdasági válságokat követő években is inkább szánakozással, mintsem előítéletekkel közeledtek a koldus-kérdéshez. És bár korunk társadalma teljesen szemet huny e probléma fölött, tudomásul kell vennünk, hogy egy társadalmon belüli sajátos mikrostruktúráról van szó. A koldustársadalom ugyanúgy tagolódik, mint a komplex társadalom, vezérekkel és kisemberekkel, törvényekkel és végrehajtókkal. A koldustársadalom alaptörvényei a következők. Mindenkinek jól meghatározott koldulási területe van, amelyet más koldusoknak nem tanácsos megsérteni, mert a személyes zónába betolakodókat agresszivitással sértheti az illető koldus. Állítólag a koldulni akarók bizonyos összeggel adóznak a hierarchiájuk csúcsán álló személynek, így váltva meg maguknak azt a helyet, ahol zavartalanul kéregethetnek. A kötelező, mindenki számára előírt törvényeken kívül minden koldusnak a saját színészi tehetségére van bízva, hogy milyen eszközökkel próbálja begyűjteni a feltételezett könyöradományt. A koldus persze a legforgalmasabb helyekre ül. A tumultusban nem célszerű az írott táblácskák használata, mivel ilyenkor senkinek sincs ideje, sem megállási lehetősége az előkészített szöveg elolvasására. A tehetségesebb koldusok a forgalmasabb útszakaszokra ülnek, ahol jajgatásukkal, imájukkal vagy énekükkel figyelmeztetik a távolabbról érkezőket is ottlétükre. Persze nem mindig a legnyomorékabb koldus a legalkalmasabb a kéregetésre, és sokszor bizony az álkoldusoknak jutnak a főhelyek (terek, forgalmas utcák, hídfők, piacok, áruházak bejárata, állomásépületek, útkereszteződések). Az írott táblás koldusok a centrumból olyan helyekre szorulnak ki, ahol az embereknek inkább van lehetőségük a megállásra és a látótávolság is nagyobb, tehát hamarább felfigyelhetünk rájuk. A szentképes 45
