Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)
Rékai Miklós: Zsidók és gojok. Egy kárpátaljai zsidó közösség ön- és magyarságképe
Kalocsa, 1993. november 15-19. élők azonban házastársukat is zsidónak tekintik, amit joggal tehetnének, ha rituális betérésre - amire példát nem találtam - sor került volna. Az ilyen családok egyensúlyozó identitását példázza, hogy a keresztény házastárs - aki rendszerint a feleség - sokszor sajátos folklorizmussal reagál a kósersággal kapcsolatos új elvárásokra. A legfontosabb ünnepi előírásokat sokszor nagy pontossággal követi, kóser ételeket főz, alkalmazkodik az új elvárásokhoz, általában anélkül azonban, hogy azok vallási tartalmát felfogná. E megoldásokkal szemben jellemzőbbnek mondható, hogy a zsidó identitást hordozó magatartásformák közül hosszú távon csak néhány marad meg, például a gyermekek megáldása nagy ünnepeken, vagy a kóser receptúra egy-egy elemének alkalmazása szintén általában jeles napok alkalmával. E néhány jelenség megmaradása sokszor a házastársak közötti megegyezés eredménye. A zsidó vallásos magatartásformák megmaradására természetesen jobb esély kínálkozik a tisztán zsidó háztartásokban. Ezekben figyelhetők meg azon jelenségek is, amelyek az egyensúlyozó identitás krappman-i fogalmaival írhatók le. Az egyik ilyen jelenség valamely szabály megsértésének más előírások szigorúbb követésével való kompenzálása. Egyik mélyen hívő, chaszid adatközlőm arról számolt be, hogy amikor a kóserságot a háború után családjában feladták, ezt követően az ünnepi szabályok szigorúbb követésével próbálták ezt kompenzálni. Jellemző, hogy az étkezési törvények egy részét a tréfli alapanyagokra is alkalmazzák: törött csontú állat húsát -még ha az sertésből származik is - lehetőleg elkerülik, a fogyasztható állatokra vonatkozó tórái tiltásnak (2MÓZ. 12,46.; 3MÓZ. 11,39.) megfelelően. Hasonló megoldást követ az az asszony, aki a szombati gyertyagyújtás egyszeri elmulasztása miatt még egy gyertya gyújtásával vezekel minden Szombaton. Itt már megfigyelhető a szabályok átértékelésének módszere, mint az identitás megőrzésének eszköze. Egész sor folklórjelenség hasonló szerepet tölt be. Sok asszony, aki az ünnepi kalács tésztájából veendő áldozati tésztadarabra mondandó áldás szövegére nem emlékezik, az áldást ukrán, vagy szlovák nyelvű mondókával pótolja. A hús kisózása - amely szintén fontos asszonyi kötelesség - során áldást mondani nem szokás. Azonban az attól való félelem miatt, hogy esetleg e műveletet nem végezték el elég gondosan, sokan jiddis nyelvű fohászban kérik a zsidóság ősanyáit, hogy azok pótolják e mulasztást. Itt már megfigyelhető, hogy az identitásuk fenntartásával kapcsolatos egyensúlyozó műveletekbe a halottakat is bevonják. Hasonló jelenség figyelhető meg az álmokkal kapcsolatban is, amelyek kulcsszerepet játszottak a vallási élet Holocaust utáni regenerálódásában. Egyik adatközlőmet rég halott apósa figyelmeztette álom útján, hogy kövesse a vallási törvényeket, majd amikor ez részben megtörtént újabb álomban nyugtázta, és jóslattal honorálta ezt. Az a hiedelem, hogy a szombati gyertyagyújtás mérsékli a halottak túlvilági szenvedéseit, egyrészt szimbolikus egységet teremt élők és holtak között, másrészt a család már nem élő tagjait is bevonja az identitás megkonstruálásába. Á cáddikkultusz egyik ma is tapasztalható formája, hogy álmok útján a „ csodarabbi” is formálja hajdani chaszidjainak vallási tudatát. Spira Lázár, aki a leghíresebb munkácsi cáddik volt, álombéli intelmekkel, a hozzá intézett fohászokra adott válaszokkal, máig emlegetett, vallási kérdésekben hozott döntéseivel járul hozzá követői mai konfliktusainak kezeléséhez, és általában a vallásos tudatformák 37
