Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)
Hozzászólások
Kalocsa, 1993. november 15-19. skanzenba. A témával foglalkozó összes néprajzkutató megegyezett abban, hogy ez borzasztóan nehéz dolog. Én lemértem mindent centim ét erről-centim ét erre. mégis hogyha mindent ugyan oda elviszek és berakok, akkor sem ugyan az. Zoli azt mondta, hogy adatunk nem adat kontextusukból kiszakítva. Kérdés az, hogy tudjuk ezt csinálni. Hogyan tudsz te tudományos publikáció formájában bárkivel is adatot közölni úgy, hogy azt nem szakítod ki kontextusából? Ez ugyan az a kérdés, amit Gábor feszegetett a hétköznapi- és a tudományos nyelv nézőpontjának megközelít esővel kapcsolatban. Tehát ha adatainkat átemeljük egy másik közegbe -mert kénytelenek vagyunk átemelni-, akkor vajon történik e valami olyan óhatatlan és helyrehozhatatlan sérülés, amely lehetetlenné teszi a megértést. Ez a kérdések kérdése számomra. RÉKAI MIKLÓS: Azt azért el kellene mondani, hogy ez a szakma -legalább is az indulásakorkapcsolatot őrzött bizonyos művészetekkel. Maga a szó, ethnographia, az írásra utal, tehát elég nyilvánvaló az, hogy szépírói teljesítmények is születtek ebben a szakmában. Úgy érzem hogy az emberi valóság -minden elméleti megalapozás nélkül állítom ezt- igazából tudományosan megközelíthetetlen. Egyik oldala viszont a művészi érzék számára megközelíthető. A tudományos tény kontextusa számomra sok esetben az, ami csak úgy jeleníthető meg, hogyha az ember művészkedik. Legyen népszerűtlen ez az álláspont amennyire csak tud, de nekem ez a véleményem. WILHELM GABOR: Erre egyébként volt egy jó válasz. Valamennyi hermeneutikus és szimbolikus azt mondja, hogy végül is regényt kell írni, azt kell közreadni. Erre jött a tudományos válasz, hogy jó, legyünk irodalmárok, de akkor minek a drága terepmunka, minek bosszantani az adatközlőket, minek kellenek az intézmények. Mindenki hagyatkozzon a szabad fantáziájára és írjon egy asztalon. LUKACS LÁSZLÓ: Amikor a néprajzi atlasz kérdéseit tervezték, akkor megszólaltak ott olyan emberek mint Vajkai Aurél és Gunda Béla. Ők a 30-as években kerékpáron bejárták az egész akkori, közepes nagyságú Magyarországot. Fölvetették, minek ide bevonni száz néprajzost, nem kell ide útiköltség, napidíj, kérdőíveket kitölteni, kérdezzék meg őket, ők mindegyiket meg tudják válaszolni. Főleg Vajkairól mondják hogy ez volt a véleménye. RÉKAI MIKLÓS: Csak egy mondat, mat Gábor mondott valami keményet. Ez tényregény. Tehát az irodalomban több féle irányzat van. SZÖVENYI KATALIN: Én azt gondolom, hogy mindenkit érdekel valami. Az egyik asztalnál akar írni, a másik meg el akar menni és valaki másról akar megtudni valamit. Miért baj ez? Én vállalom az érdeklődésemet. Lehet hogy az a baj, hogy valamilyen intézmóryt, tudományt kell a hátamon hordani. Akkor ez tényleg ekkora púp? LUKACS LÁSZLÓ: A valóság leképezésének két területe van, egy bizonyos része a tudomány- egy bizonyos része a művészetek területéhez tartozik. Ezek nem ellentétes dolgok. Vannak dolgok amiket a művészet képez le, és van amit a tudománnyal tudunk leírni. PÁLFFY ZOLTÁN: Én a pozitivista értelemben vett adatban nem hiszek. És ha már azt mondom, hogy valamilyen tudománnyal kapcsolatos dolgot hiszek vagy nem hiszek, akkor fölvetődik egy újabb probléma. Ha a tudományban hiteink vannak, akkor megáll az ész. Oláh Gyula, Sata Kinga Koretta, Rékai Miklós és Balogh Balázs előadása után ROMSICS IMRE: Sata Kinga előadásához szeretnék hozzászólni. Ez a téma argem nagyon érdekel, ezért vetettem föl Aggteleken hogy az idén ezt a témát tárgyaljuk meg. Azt mondta, hogy a kutató, aki kimegy egy faluba, annak három nyelv, három kultúra között kell ingadoznia, átjárnia, az adatközlőnek pedig kettő, a saját és a gyűjtő kultúrája között. A kultúrák közötti közlekedés igen gyakran tévutakra vezethet bennünket. Ha 135