Somogyvári Ágnes et al. (szerk.): Településtörténeti kutatások - Archaelogia Cumanica 3. (Kecskemét, 2014)
Castrum Tétel program (Solt–Tételhegy) eredmények és perspektívák - Gyulai Ferenc: Solt–Tételhegy régészeti lelőhely archaeobotanikai kutatása
GYULAI FERENC: SOLT-TÉTELHEGY RÉGÉSZETI LELŐHELY ARCHAEOBOTANIKAI KUTATÁSA a fejlettebb vetési borsót (P. s. subsp. sativum) termesztették. Végezetül szólnunk kell az itt talált 1 db gom- borka más néven sárgarepce magjáról, amely növényt a középkorban még olajnövénynek termesztettek. A késő középkori objektumokban ételmaradványokat is találtunk. A mindössze néhány milliméternyi szenük töredékek sütésből/főzésből származnak. Tömegük annyira elenyésző volt, hogy mikroszkopikus és analitikai vizsgálatuk szóba sem jöhetett. Az elvégzett makroszkopikus vizsgálatokból annyi mégis nyilvánvalóvá volt, hogy az itt termesztett gabonafélék őrleményeiből kenyeret és gabonakását készítettek. Megtalálható volt a finomlisztből készült kenyér, de a durvábbra őrölt darából készült kása maradványa is. A minden bizonnyal kovásszal készült kenyér belsejéből származó apró töredéken jól látszanak a kelesztés során keletkező gázok buborékainak nyomai. A valamivel több gabonakása töredékek felülete a kivált zsírsavak sóitól fényes. Ez jellegzetes tulajdonsága a húsos kásák maradványainak. Minőségi értékelés Bronzkor A mintákban talált fehér libatop, porcsin vagy madárkeserűfű, fehér mécsvirág (Silene alba) magok az ún. romtalajok taposásos gyomtársulásából származnak (6. táblázat). Ilyen ruderális gyomtársulásokat találunk minden olyan emberi behatásnak kitett területen (árkok, utak mentén, töltésoldalakon, parlagon, épületek környékén, karámok, szemétdomb), ahol a talaj nitrogénben gazdag. Ezek közül is legtöbb a fehér libatop. Ez a 50-120 cm-re megnövő fehér libatop eurázsiai eredetű ruderális gyomnövény. Az emberi települések állandó kísérője, mert itt a talaj nitrogén- és foszfor- tartalma magasabb. Kedveli a jó vízgazdálkodású laza humuszos agyag- és vályogtalajokat, de ártereken és szikeseken is megél. Mindenféle vetésben, de főleg a kapásokban gyakori, olykor tömeges. Egykoron magját és levelét is fogyasztották. Egyike a legősibb, legközönségesebb „spenótoknak”, de idősebb levelekből készített étel élvezete gyengíti a látást16 és gyengén hashajtó hatásúi7. Népies elnevezése is arra utal, hogy a növény levelét egykoron fogyasztották, „östörparé, v. - paraj, v. 16 RAPAICS 1934. 17 DÁNÉRT et al. 1981. paréj, másképp: esterparé. Népies neve a fejér libatopp” - írja róla Czuczor és Fogarasi.18 Néhány bronzkori lelőhelyen nagy mennyiségben, edények alján, konyhakész állapotban is megtalálták már: Túrkeve-Terehalom középső bronzkori lelőhelyén19 és Feudvár ugyancsak középső bronzkori lelőhelyén.20 Jelen kontextusban azonban csak mint gyom jön számításba. A további itt talált gyomfajokat őszi vetésű gabonagyomra és tavaszi vetésű gabonagyomokra vagy kapás gyomokra oszthatjuk fel. Valamennyien nagyon alacsony magszámmal képviseltetik magukat. Mindenesetre arra utalnak, hogy az itt talált gabonafélék döntő többségükben őszi vetésűek voltak (pl. őszibúzák, őszi árpa) és csak kis mennyiségben tavasz vetésű gazdanövények (pl. tavaszi árpa, köles). Őszi vetésű gazdanövényt károsítottak: mérgező ádáz ( Aethusa cynapium), szulákkeserűfű (Fallopia convolvulus), orvosi som- kóró (Melilotus officinalis), tarlóhere vagy here-hura (Trifolium arvense). Az inkább csak a tarlókon előforduló tarlóhere kivételével valamennyi gabonagyom inkább magas termetű, következésképp sarlóval, a gabona szalmaszárának felső kétharmadának magasságában arattak, különben ezek a magvak nem kerültek volna be a szántóföldről. A pokolvar libatop inkább valamelyik tavaszi vetésű gabona gazdanövényt, akár az itt jelen nem lévő kapáskultúrát is károsíthatta, bár olykor az őszi vetésű gabonákban is jelen van. A gödörben talált gyommagvak és a néhány szem gabona valószínűleg tisztítás után, ami ebben a korban elsősorban a szelelést jelentette, kerültek feltalálási helyükre. Ami a további itt talált, az egykori természeti környezetből véletlenszerűen bekerült növényfajok magjait illeti, azt mondhatjuk róluk, hogy az egykori telep környezetében nedves részek, vízpart, ártér stb. lehetett. A keskenylevelű keserűfű (Polygonum minus) legalábbis ilyen helyeken fordul elő. A vitaminokban gazdag vadon termő kökényért átlagos vízellátottságú, de a nem túl messzi erdőszélig mentek el, és itt gyűjtögették. Bizonyosra vesszük, hogy a bronzkori telepen élők házai közelében rét volt, ahol az állataikat legeltették. Ez a rét átlagos vízellátású lehetett, és innen származik a komlós lucerna (Medicago lupulina), sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys). Botanikai szempontból a leg18 CZUCZOR - FOGARASI 1862-1874. 19 GYULAI 1993. 20 KROLL 1990. 179
