MLE 2007. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2008)
III. INFORMATIKAI SZEKCIÓ
EAC (Encoded Archivál Context) Kiindulópont Az EAC megalkotói 2001 elején a következő problémával találták magukat szemben: az utóbbi néhány évben örvendetesen alakul a levéltári leírások szabványosítása (MARC-AMC, ISAD(G), EAD), ugyanakkor a levéltári (és egyéb gyűjteményi) anyagok létrehozóiról (személyek, családok, szervezetek) szóló információkkal kapcsolatban még nincs kielégítő és alkalmazható szabvány, ami lehetővé teszi a kutatók számára, hogy eljuthassanak a meglévő, a létrehozókat leíró adatoktól a tényleges forrásokig. Fontos hangsúlyozni, hogy a szabványtervezet - ahogy már az EAD is - egyszerre számolt az összes olyan memóriaintézettel (egyetemek, nemzeti és egyéb könyvtárak, levéltárak, történeti társulatok, múzeumok), ahol a probléma szempontjából hasonló anyagokat őriznek. A szabvány egyik kezdeményezője ugyanis az az RLG (Research Libraries Group) volt, melyet bár a hetvenes évek évek elején három egyetem és a new yorki közkönyvtár alapított a kölcsönös forrásmegosztás célkitűzésével, de az idők során a felvázolt a széles intézményi rendszert felvállalta. (Az RLG azóta már az OCLC kebelén belül működik, mint a világ egyik legnagyobb tagságalapú információs szervezete, mely az információk elérésével és kezelésével kapcsolatos kihívások megoldásában szolgáltatásokkal, termékekkel, kutatással segíti a levéltárakat, könyvtárakat és múzeumokat). A szabvány kialakításának idején már létezett az ISAAR(CPF), de ezzel szemben számos kifogás merült fel, közüllük a legfontosabbak: a) túlságosan teoretikus, se nem implementációs szabvány, se nem kódolási séma, tehát az intézmények közvetienül nem tudják adatcsere céljára használni b) jelentős kavarodás van egyes ISAAR elemek neve és jelentése körül. Az EU LEAF (Linking and Exploring Authority Files) projektje pedig az EAC kialakításával egy időben indult. Az EAC mindenesetre mindkét hasonló kezdeményezéssel kapcsolatban a kooperációra helyezte a hangsúlyt, már csak azért is, mert a körvonalazódó bizottságban szerepet vállaltak olyanok is, akik az ICA Leíró Szabványok Bizottságában vagy a LEAF-ben is tagok voltak.